Dienstag, 10. Dezember 2019

Keménymag (2019-12-10)- HÍR TV



Majd ha a műsor résztvevői nem ideológiai alapon, hanem
etno-szociológiai alapon fogják megközelíteni a problémát, akkor
világossá fog előttük válni, hogy mi mozgatja az indulatokat. És
ráébrednek arra, hogy a társadalmi béke záloga, ha az etnikum, egy
adott társadalom népessége egy történelmi eredet és sorsközösséget, és
ezáltal lényegileg egy nemzeti szellemen nyugvó értékközösséget alkot.
Magyarországon ez nem így alakult! 1867. november 25-óta etno-centrikus
kasztosodás figyelhető meg a társadalom különböző területein. A
magyarság saját ősei földjén 150 éve egyre markánsabb formában
párhuzamos társadalomban él. Minden etnikai és történelmi
eredetközösség, (nép) alapvető joga, hogy vezető értelmiségét, szellemi
és anyagi kultúrájának, nemzeti szellemének irányítóit kizárólag SAJÁT
ETNIKAI ÉS TÖRTÉNELMI EREDET ÉS SORSKÖZÖSSÉGÉBŐL NEVELJE KI, és hozza
helyzetbe, emelje irányító pozícióba.

Magyarországon, az ostoba jó szándék, majd a moszkovita kommunista
diktatúra hozadékaként olyan etnikai, transznacionális, kozmopolita
eredetközösség, entitás került felülreprezentált pozícióba, amelyik a
magyartól eltérő, teljesen más etnikai és kulturális gyökerekkel
rendelkezik.

https://i.imgur.com/KVSYZxn.jpg

Mittwoch, 30. Oktober 2019

Itt balhéztak a Biszku lányok



Ezt a pártüdülőt kik adták el? Milyen jogosultságok alapján? KINEK?
Milyen kiírt pályázat alapján? Mennyiért? A pénz hova, kikhez került?
NA ERRE VÁRJUK A VÁLASZT!

Dienstag, 29. Oktober 2019

Greta Thunberg and her handlers run from questions in Edmonton! | Keean ...



A mesterségesen gerjesztett zöld mozgalmak szánalmas udvari bolondja!
Olyan sajnálatos genetikai zsákutca, amelyből sziporkázó sétáló utcát
akarnak csinálni. De mindezt aljas hátsó szándékok, fondorlatos pénzügyi
számítások nyomán!

Sonntag, 8. September 2019

▶️CA BRÛLE A PARIS EN DIRECT DE L'AMBASSADE D'AFRIQUE DU SUD, LIGUE DE D...



VÉSSÉK KÖBE AZ ALÁBBIAKAT!
Őseid szolgáiból soha nem lesz őszinte
megbízható és egyenrangú partnered! Öngyilkos nemzet az, amely egykori
rabszolgáinak leszármazottait ülteti asztalához! Hogyan is gondolhatja,
hiheti egy nép azt, hogy az egykori, évszázadokon át, generációkon
keresztül kizsákmányolt, szolga sorban tartott népek ivadékai valaha is
elfelejtik őseik megaláztatását egykori elnyomóik leszármazottjaival
szemben? Ezeknek ösztöneiben mélyen beágyazva van az a bosszú, amely
csak a kellő pillanatra vár, hogy elégtételt vehessen! A társadalmi béke
záloga, ha az etnikum, az országot benépesítő emberek sokasága egyben
etnikai, történelmi eredet-és sorsközösséget alkot. Akikkel egy
autochton nép nem alkot sem etnikai, sem pedig történelmi
sorsközösséget, az soha sem lesz e nép megbízható része! Mindig olyan
zárvány marad, amely gyengíteni fogja az autochton nép kohézióját és
idegen népek hatalmi konspirációjának lesz aktív táptalaja, majd
vazallusa.

Freitag, 19. Juli 2019

Kötöttfogás 46. – Tényleg ezt hitte Vona Gábor?



Kíváncsi vagyok arra, hogy ennek az önhitt, arrogáns némbernek, ennek a
HERCSEL ADÉLNAK és ott ülő valamennyi társának kik- mik voltak a szülei,
nagyszülei és a nyolc dédszülője? Nagyon időszerű, hogy tisztán
lássunk! Vajon a saját magát és köreit "baloldali szociál-liberális,
liberális, Jobbikosnak, momentumosnak" nevező, vagyis az ellenzék
táborát alkotó személyek közül, hány százalékának egyenes ági felmenője
volt 1848- 49- es szabadságharc katonája? I. világháborús kitüntetett,
vitézséget nyert vagy a magyar hazáért életét adó igazolt hősi halott? A
Horthy-korszakbeli katonatiszt, vezető állami alkalmazott, parlament
képviselő, a helyi közigazgatás, igazságszolgáltatás vezető beosztású
személyi tényezője? Olyanok, akik a „Magyar Tisztinévtárban”
szerepeltek? Valamint 1947 után kuláknak nyilvánított és kitelepített
személy? Történelmi, egykori magyar nemesi jogállású családok
leszármazottja? Gulágra hurcoltak utódja? A "kis "fogházat megjárt
osztályidegenek, a magyar nemzeti ellenállás és függetlenségi harc
mártírjai, valamint elítélt 1956-os forradalmárok 21. századi
leszármazottai? VAJON, ezen önhitt, harsány, a magyarság ellen külföldön
áskálódó ellenzéki táborbeliek közül kiknek, hányad részüknek vannak
ilyen családi, történelmi gyökereik? Mert bizony, ha ennek hiányában
vannak és nincsenek ilyen hiteles családi vonatkozásaik, szocializációs
hátterük, akkor inkább kell ezeket hiteltelen belső felforgatóknak,
belső ellenségnek , mint ellenzéknek tekinteni.

Samstag, 8. Juni 2019

Egyesült Európai Államok vagy a nemzetállamok Európája?



Ne szarakodjunk annyit!
MONDJUK KI AZ IGAZSÁGOT VÉGRE!
Az európai különféle baloldali és liberális és "Zöld" pártokban
sporadikusan szétrajzott szekularizált és hataloméhes zsidóság, zsidó
értelmiség, mint politikai személyi tényezők, ezzel a transznacionális
koncentrációval lát lehetőséget, hogy a nemzetállamok érdekei felett,
saját etnikai entitásának hatalmi és politikai de leginkább gazdasági
érdekeit érvényre juttassa, hatékonyan és koncentrálva érvényesítse.
Ahogy Zabotinsky megállapította "MINDEN AZ ETNOSZ". Ez egy történelmi
etnikai eredetközösség evolúciós versenyfutása a győzelemért. Győzelemért minden más etnikai eredetközösség minden más nép felett!

Mittwoch, 5. Juni 2019

Egy ideális világban Gyurcsány szóba sem kerülhetne - Szánthó Miklós a P...



Kedves Magyar Honfitársaim!

Mármint annak, hogy a "baloldali erők" érdekeik érvényesítéséhez a
lokalitás helyett a globalitást választják, ennek etno-szociológiai
magyarázata van.

MIÉRT?

Miért internacionalizmus? Miért Globalizmus? Miért nem nacionalizmus? Miért nem lokális érdek megjelenítés?

Azért mert a magát baloldalkén, liberális baloldalként megjelesítő
európai pártformációkban, számarányukat tekintve messze-messze
felülreprezentált a szekularizált, úgynevezett "galuti", diaszpórabeli
zsidó értelmiség!

Ez az entitás viszonylagos lokális gyengeségét transznacionális jellege
által pótolja és teszi érdekérvényesítő képességét hatékonnyá. Számukra a
GLOBALIZMUS hatalomszerzési stratégiai kérdés.
Hol van itt az etno- szociológiai elem?

Minden etnikum gazdasági, politikai és szellemi környezetet próbál teremteni magának, amelyben minden részlet sajátos
gondolkodásból ered, s ezért megfelel sajátos ízlésének is. Egy adott
etnikum ilyen környezetet csak olyan országban, olyan társadalmi,
politikai közegben hozhat létre, ahol Ő AZ ÚR (!) Ezért fokozatosan
megpróbál környezetéből kiemelkedve úrrá válni
és más etnikumok fölé kerekedni. Illetve azok fölött -transznacionális jellegénél fogva-
politikai személyi tényezőit koncentrálni és centralizálni. LÁTNI
KELL, hogy ez nem más, mint intellektuális hatalomszerzési technika,
amelynek sikere érdekében bármilyen módszert képesek igénybe venni!
(Nem hiszem, hogy van olyan értelmes ember, aki fenti állításomat
vitatni képes, különösen nem meglévő történelmi tapasztalatok alapján.
ZEEV JOBOTINSKY neves cionista társadalomtudós mondta, (többek között)
hogy minden társadalmi és politikai folyamatnak az alapja az ETNOSZ! Ez a
mozgatórúgó. Van aki felismeri, van , aki nem. Van aki felismeri és
kimondja, van aki nem ismeri fel és ezért miután levezetik számára,
ekkor rácsodálkozik)

Freitag, 31. Mai 2019

Plusz-mínusz (2019-05-30) - HÍR TV



MOMENTUM-SZDSZ azonos történelmi eredetközösség-azonos történelmi érdekközösség, 21. századi új nemzedéke!
https://i.imgur.com/yPxgGxg.jpg
10%? Tökéletes szociológiai-demográfiai, sőt statisztikai meghatározás!
Mert az ETNOSZ az első! Az érték-és az érdekközösség alapja!

Donnerstag, 23. Mai 2019

Szomszédaink, a magyarok (Szlovákia) - teljes film

"Szlovákia" Eredeti neve FELSŐ MAGYARORSZÁG, azaz FELVIDÉK! A szlovák,
ahogy nevezik TÓT népesség a magyar királyságon belüli etnikai
kisebbség volt. Méghozzá olyan szláv etnikai kisebbség, amelynek nem
volt soha önálló rendi felépítése, hanem betagolódott a magyar feudális
rend keretébe. Királyaik a magyar királyok voltak! "SZLOVÁKIA" A
győztes ANTANT nagyhatalmi, TRIANONI döntés értelmében születhetett
meg. KÉRDÉS! Miért is kellett volna a magyarságnak, ha éppen erre nem
volt affinitása egy Magyarországi szláv etnikai kisebbség nyelvén
megtanulni, amikor a történelmi magyar állam nyelve a magyar, a latin és
a német volt. MIÉRT? A magyar etnikai történelmi eredetközösség a
trianoni elcsatolás után, miután FELSŐ MAGYARORSZÁGBÓL "Szlovákia" lett
vált akaratán kívüli etnikai kisebbséggé ott, azon a területen, ahol
egykoron a politikai és közéleti főhatalmat gyakorolta. NOS! EZT KÉREM
NE TESSENEK ELFELEJTENI!

Sonntag, 5. Mai 2019

Budaházy a PS-nek: Egy ügynök sem tudott volna nagyobb kárt okozni a Job...



A magyar politikatörténet leghiteltelenebb és legaljasabb
pártformációja, amelyik a becsületes és tiszta lelkű nemzetféltő
magyarságot úgy verte át, úgy vezette félre, ahogy 1945 óta egyetlen
párt sem! Ezek a konjunktúra politikusok a parlamenti egzisztenciájuk,
úrhatnámságuk és javadalmuk miatt, ennek fenntartása, megőrzése
érdekében bármire és bárkivel mindenre képesek. Minden hazugságra,
alakoskodásra. Vezetőik saját családi genealógiájukat eltitkolják. Nem
tudni, honnan származnak, milyen családi szocializációs közegből.
Felmenőiknek milyen hasznos társadalmi és történelmi életteljesítménye
volt, amely a jelenlegi "jobbikos" ivadékaik számára bizalmi tőkét
kölcsönözhettek volna. A magyar nemzeti radikalizmus megcsúfolása ez a
párt! A mai politikai élet szennyfoltja!

Dienstag, 30. April 2019

Sajtóklub (2019-04-29) - HÍR TV



Bangóné, a magyarországi posztbolsevik párt szószátyár, a gyökértelen
kommunista történelmi ŐSPROLI alakját megjelenítő élő relikviája. Ő a
nagy hangú proletár. Az a primitív bugris senki, akit a politikai
érdekek emeltek a sárból a közélet magasságába. ezért mindent megtesz,
hogy ebbe belekapaszkodjon, mert tudja, hogy ha elveszíti politikai
pozícióját, képviselői mandátumát, akkor a megvetés övezte
beláthatatlan mélységbe fog visszazuhanni!

Freitag, 26. April 2019

Háttérkép (2019-04-25) - HÍR TV



A 21. századi politika "erkölcsi" tartalmának tökéletes kórélettani
analízisét ismerteti a három beszélgető személy! Annyira pontos leírást
adnak a történésekről és azok hátteréről, hogy azt világgá kellene
tülkölni azok számára, akik még nem érkeztek el a felismerésig. Amely
felismerés tevőleges ellenlépésekre kell késztesse az emberiség
értelmesebbik hányadát.

Samstag, 20. April 2019

Uganda's most fertile woman english



MINEK? és MIÉRT? valamint MIRE FEL?
Minden etnikum csak saját erőforrásainak mértékében szaporodhatna, méghozzá okszerűen és nem kontra szelektáltan! A civilizációnak minőségre és ne mennyiségre van szüksége. különösen akkor, ha ez a mennyiség ökológiai és ökonómiai terhet jelent! Nem az élelmiszer mennyiséget, az agrártermelést kell megnövelni, amely maga után vonja a természeti környezet mezőgazdasági művelés alá vonását! Mert ez ökológiai és ökonómiai zsákutcába vezet.
NEM!
Az emberiség létszámát kell fékezni! Fékezni, majd redukálni kell a fertilitás és a reprodukció radikális csökkentésével. Méghozzá minden eszközzel és bármilyen áron.
MINDEN ESZKÖZZEL!
Véges természeti erőforrások között nem lehet vég nélkül, szaporodni.
Azoknak az etnikumoknak a szaporodási rátáját kell gyökeresen csökkenteni, amelyek reprodukciójuk eltartásához, fenntartásához sem szellemi, sem anyagi tőkével, arányos természeti erőforrásokkal nem rendelkeznek. Társadalmi értékük az emberi civilizáció előrehaladása szempontjából csekély, vagy mérhetetlenül alacsony. Az emberi civilizáció nem menetelhet a kontraszelekció és a megsemmisülés irályába. Az okszerűség nem lehet cserearányos a tudatlan. felelőtlen korlátokat nem ismerő destruktív "liberalizmussal".

Freitag, 19. April 2019

1.142 Minőségi (?) szerszámok - Ki érti ezt?



A környezetvédelem ott kezdődik, hogy ne hozhassanak forgalomba , ne
gyárthassanak le hasznavehetetlen, majd a szemétbe kerülő tárgyakat,
berendezéseket, javíthatatlan műszaki cikkeket. Ameddig erre nem lesz
jogi garancia, addig a " környezetvédelemmel" kapcsolatos szándék és
retorika nem más, mint álnok hablatyolás! Van egy 40 éves orosz "szikra
gyújtom" a gázfőzőlaphoz. A beépített rendszer már rég hasznavehetetlen.
Az orosz tökéletes. Ha képesek olyan berendezési tárgyakat gyártani,
amelyek évtizedekig hibátlanul működnek földön kívüli környezetben, az
űrkutatásnál, akkor ennek nem lehet akadálya. A fogyasztói
társadalomszemlélet felszámolása itt kezdődne. De ez nyilván nem járna
csupán a profit töredékével. Ameddig ezt nem ismerik fel és nem az
ÖKOLÓGIA kerül az első helyre az ÖKONÓMIA helyett, addig minden más
törekvés csupán álnok pótcselekvés.

Samstag, 23. März 2019

Orbán Viktor beszéde a nemzetközi migrációs konferencián - ECHO TV

Minden etnikai eredetközösség csak és kizárólag saját erőforrásainak
mértékében szaporodhat! Ahhoz nem meríthet jogot, hogy más etnikai
csoportok által megtermelt anyagi javakra rátelepedjenek és ebből a
pozícióból folytassák bővített reprodukciójukat. Ez a folyamat
parazitizmus. A fejlett etnikai eredetközösségek társadalmainak joga,
hogy az ilyen parazitizmusra berendezkedő etnikai eredetközösségek
szaporodási rátáját, azok akarata és együttműködése nélkül is, ha kell
erővel, a mai korszerű biológiai és biokémiai módszerek humánus
felhasználásával radikálisan és ellentmondást nem tűrő módon korlátozzák
, visszaszorítsák. Nem kötelezhető egyetlen emberi közösség, egyetlen
kulturális eredetközösség sem arra, hogy az általa megtermelt javakat,
saját közösségén túlmenően bárkivel is megossza. Azt ne saját
közösségének javára, hanem parazitizmusra berendezkedett etnikai
csoportok támogatására, további szaporodására fordítsa. Nem kötelezhető
arra, hogy más etnikai csoportok, tömegek ökonómiai és ökológiai terhét,
azok kártételét viselje.

Orbán Viktor beszéde a nemzetközi migrációs konferencián - ECHO TV

Zeev Jabotinsky kiemelkedő nacionalista zsidó társadalomtudós és
pragmatikus társadalomszervező, író, az izraeli “Zeev
Jabotinsky Institute In Israel – névadója írta; ” A nacionalizmus
mindenekfelett álló érték. Nincs a nemzetnél, a hazánál magasabb ,rendű
érték, nincs olyan istenség e világegyetemben, amelynek kedvéért fel
kellene áldoznunk e két legdrágább kincset”. Jaboninsky ehhez még azt is
hozzáfűzi, hogy “a társadalmi béke záloga, ha az etnikum lefedi a
nemzet
fogalmát”. Az “abszolút nemzet” ideáltípusát abban látta, ha a nemzet,
azonos etnikai, történelmi eredetközösségből származó népességből áll és
időtlen idők óta ugyanazon a földarabon él. Ott ahol kultúrája,
államisága kialakult. Tehát őshonos és nem rendelkezik olyan más
etnikumú kisebbséggel, amely gyengíti a nemzeti kohézióját, és idegen
kulturális etnikai zárványként gyengíti az őshonos etnikai
eredetközösség tradícióját, értékrendjét. Valamint a nemzet eredeti
nemzeti nyelvét beszéli , eredeti írását használja és nem azt, amit egy
másik etnikumtól átvett. Jabotinsky, mindezen kiváló gondolatokat azzal
koronázza meg, hogy kijelenti, hogy ” Egy nemzet lényegét azonban,
sajátos jellegének alfáját és omegáját specifikus fizikai minősége,
etnikai összetétele alkotja!”.
(Jabotinsky végrendelete Jeruzsálem -Tel Aviv, 1947. Ktavim,9 kötet,110.
oldal) Ide, ebbe a gondolatmenetbe semmiféle idegen etnikai migráció
nem fér bele!
Mit mondott JABOTINSKY?
" A TÁRSADALMI BÉKE ZÁLOGA, HA AZ ETNIKUM LEFEDI A NEMZET FOGALMÁT."
T E H Á T:
Minden olyan etnikum, amelynek eredettudata, történelemtudata, etno-
szociokultúrája, —mint egykoron honosodott kisebbség— eltér a többségi
államalapító etnikumétól, azzal semmiféle etnogenezisbeli közössége nem
volt, az ilyen csak gyengíti a nemzeti kohéziót, csökkenti a társadalmon
belüli bizalmi indexet. Különösen ez akkor válik kritikussá, ha a
kisebbséget alkotó etnikumoknak egyébkén van saját nemzetállama. Lehet
egyéneket kiemelni példaként, de az itt előadott megállapítást a
történelem folyamatosan bizonyította és bizonyítja.
VAGYIS! Ha a cionista zsidó társadalomtudósok nyomán kimondjuk azt, hogy
a "társadalmi béke záloga, ha az etnikum lefedi a nemzet fogalmát",
akkor ennek az ellenkezője is igaz!
Vagyis akkor a nemzeti békétlenség és egyet nem értés, valamint
megosztottság "záloga", ha a nemzet különféle etnikai csoportokból és
eredetközösségekből áll. Vagyis multikulturális, multi-etnikus és
alacsony a társadalmon belüli —ember és ember közötti — bizalmi index.
TEHÁT, ha a nemzet korábban olyan egységes eredetközösségből állt, ahol
az etnikum lefedte a nemzet fogalmát, akkor azt különféle politikai
manőverekkel, technikákkal fel kell bontani,és betelepítésekkel,
bevándoroltatásokkal szétzülleszteni.
NOS EZEN MUNKÁLKODIK SOROS GYÖRGY!
(Karatnai Bodó Attila)

Dienstag, 12. März 2019

Egyenes Beszéd Kontra - Szél Bernadett







Ezek a szánalmasan és görcsösen vergődő nemzetellenes politikai percemberek,
akiket egzisztenciális félelmeik rántottak egy táborba, nem ideológiák mentén
vívják csatáikat! Bizony nem, hanem saját kilátástalan közéleti jövőjükért.
Parlamenti állásuk, javadalmaik, közéleti pózőrködésük mindenáron való
megtartásának naiv, minden realitás nélkülöző lázában égnek. Tudják, hogy
rózsaszínű, sőt magabiztosnak gondolt politikusi jövőjük a semmibe hullik.



Tébolyultan vergődnek, hisztérikusan kiáltoznak, mert nem értik, hogy
"Megméretettek és könnyűnek találtattak" nem kellenek senkinek, nem
kell a magyarságnak ez a trágya banda. Mert a nemzetnek nem lehet ellenzéke,
csak ellensége!




Sonntag, 3. März 2019

Dokumentumfilm Venezuela drámájáról - Tóth Gábor - ECHO TV



Magyarországon nincs ellenzék! Magyarországon a liberális baloldalnak
nevezett politikai formáció, nem más, mint nemzetidegen, magyarellenes,
a magyarság ellen bármilyen külső politikai tényezővel kollaborálni
kész olyan tarka-barka népességhányad, amelyet a történelem szele söpört
össze a Kárpát-medencébe. Olyan népességhányad, amely a magyarsággal, a
magyar eredetközösséggel soha nem alkotott és a jövőben sem fog
alkotni történelmi sorsközösséget!

Samstag, 19. Januar 2019

Berki Dávid, Berkiné Csemer Nikoletta és Ónody-Molnár Dóra

Ez az Onody az --Y-- ellenére egy belvárosi zsidó család
leánygyermeke.
Nos ezt azért írom, mert pl. Izraelben az ortodox zsidóság bizony
leválasztja gyermekeit a "világi" zsidó gyerekekről. Noha mind a két
csoport azonos történelmi etnikai eredetközösséghez tartozik.
A
magyar eredetközösségnek mi köze a cigány etnikai kisebbséghez, azon
kívül, hogy honfitársaink és állampolgári jogállásuk magyar? SEMMI!
Ez így van jól!
MIÉRT?
ONODY?
MINDEN ETNIKUMNAK ALAPVETŐ JOGA, HOGY SAJÁT ETNIKAI ÉS TÖRTÉNELMI
EREDETKÖZÖSSÉGÉBEN ÉLJEN ÉS TANULJON! Valamint, ha úgy dönt, akkor
idegent ne tűrjön meg maga között! Minden etnikumnak joga, hogy saját
etnikai és történelmi eredet és sorsközösségén belül szervezze meg
gyermekei oktatását és saját etnikai közösségének biztonságában éljen és
ne tűrje el azt, hogy oda akarata ellenére más etnikumokat
odaerőszakoljanak.

Dienstag, 15. Januar 2019

Ez itt a kérdés - Miért fontos foglalkoznunk a magyarság eredetével? (20...





HIVATKOZÁS: https://www.valaszonline.hu/2019/01/15/szittya-mese-vagy-az-uj-magyar-ostortenet-itt-a-magyarsagkutato-intezet-teljes-hattere/
Cikk szerzője: Borbás Barna·2019.01.15

Nem ismerem BORBÁS Urat. Viszont tudom, hogy a BORBÁS család
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE NEMES CSALÁDJAI-nak egyike. A BORBÁS
vezetéknév törzsökös jász, jászsági redemptus családhoz kötődik, amely
család genealógiájával némileg tisztában vagyok, mert rokoni szálak
fűznek hozzájuk.
Ebben a családban nincsenek zsidók! Tehát BORBÁS vezetéknevet viselő a
zsidó etnikai és történelmi eredetközösséghez tartozó zsidó család csak
úgy lehetséges, ha erre a törzsökös magyar névre "magyarosították"
nevüket, vezetéknév felvétel révén.
TEHÁT!
Ha vannak ilyen nevű 1867.november 25-én a XVII. tvr 1.§-alapján
emancipált "BORBÁS" család, akkor ez a család úgy vette fel a BORBÁS
vezetéknevet, ahogy a kutyánknak adunk nevet. vagyis választunk neki
egyet.
Az ilyen magyarosított BORBÁSOK nem tartoznak a magyar etnikai eredet, sem pedig a magyar történelmi sorsközösséghez.
Nos az ilyen BORBÁSOKNAK ezt üzenem: https://i.imgur.com/Vg8s98E.jpg
Itt arról van szó, hogy megy a nyomulás!
Most aktuálisan a magyarság kutatás dolgában is a levantei GÁONOK
kívánnak maguknak meghatározó szerepet kiharcolni, mint szinte mindenhol
és mindenben. Még olyan területeken is, amelyhez semmi közük nincs! A
magyarság kutatás is ilyen terület! Ha nem kapnak és nem lehetnek
hangadók, akkor szerintük majd minden szar lesz és amatőr, dilettáns,
nevetséges, stb. Mert csakis ŐK, Magyarországra telepedett zsidók 21.
századi ivadékai érzik magukat, saját maguk által feljogosítva arra,
hogy a magyarság felhatalmazása nélkül, a magyarság helyett és a
magyarság nevében meghatározzák, hogy ki a magyar és, a magyarság
történeti és természettudományos kutatásait, hogy, milyen módon kell
elvégezni. De főleg azt, hogy kiknek! Természetesen nekik! Ezeknek az
intellektuális, öntelt parvenüknek azt javasolom, hogy ne
foglalkozzanak a magyarság eredettörténetével, mert a magyar történelmi
sorsközösségnek soha nem voltak és soha nem lesznek részesei. Ők csak
merüljenek el saját eredetközösségük 5779 éves történetében. Hiszen van
ott is bőven feltárni való! „új szittya eredetmese” A HVG libero-
zsidajait végképpen nem érintheti ez a terület és jobb is ha távol
tartják magukat és inkább a Tórával, a babilóniai Talmuddal, a Sulchan
Aruch (terített asztalával) foglalkoznak, mert az tartozik etnikai
eredetközösségükre és nem a magyarság története!

Ez itt a kérdés - Miért fontos foglalkoznunk a magyarság eredetével? (20...







Azután rögvest jött egy "BORBÁS" nevű vinnyogó, akinek ezt üzenem!

Nem ismerem  BORBÁS Urat. Viszont tudom, hogy a BORBÁS vezetéknév törzsökös jász, jászsági redemptus  családhoz kötődik, amely  család genealógiájával némileg tisztában vagyok, mert rokoni szálak  fűznek hozzájuk. Ebben a családban nincsenek zsidók!
Ha vannak ilyen nevű 1867.november 25-én a XVII. tvr 1.§-alapján emancipált BORBÁS család, akkor ez a család úgy vette fel a BORBÁS vezetéknevet, ahogy a kutyánknak adunk nevet. vagyis választunk neki egyet.
Tehát az ilyen magyarosított BORBÁSOK nem tartoznak a magyar történelmi sorsközösséghez. 
Nos az ilyen BORBÁSOKNAK ezt üzenem:  https://i.imgur.com/Vg8s98E.jpg
Itt arról van szó, hogy megy a nyomulás!  Most itt, a magyarság kutatás dolgában is  a levantei GÁONOK kívánnak maguknak  meghatározó szerepet.  Ha nem kapnak és nem lehetnek hangadók, akkor  majd szerintük minden szar lesz és amatőr, dilettáns, stb. Ezeknek ezt  javasolom, hogy ne foglalkozzanak a magyarság eredettörténetével, mert a magyar történelmi sorsközösségnek soha nem voltak és soha nem lesznek részesei.
Ők csak merüljenek el saját eredetközösségük 5779 éves történetében. Hiszen van ott is bőven feltárni való!

Sonntag, 6. Januar 2019

Angard (2019-01-02) - ECHO TV





Például nálunk!

A szekularizált, "tarnapoli" kommunista zsidók a 20. század elején, majd
utána folyamatosan, mind a mai napig, hogy belerondítanak a magyar
életbe. Ez az idegen entitás hiába magyarosította nevét zárvány maradt.
Nos ebből tanult a magyar.
Tragikus tanulópénzt fizetett a magyar nép 1867. november 25. XVII. tvr. 1.- 2. §. hatályba lépése miatt!
Mindenki maradjon ott, ahol etnikai eredetközösségének szellemisége és kultúrája kialakult!
Sok kiváló cionista zsidó társadalomtudós van (nem ismerik őket)
MIÉRT?
Mert eldugdossák igazságtételeiket!
Nézzük, hogy mint mond erről a jelenségről a terület egyik emblematikus képviselője,
Ze'ev (Vladimir) Jabotinskytől (Zsabotinszkíj) ( זאב ז'בוטינסקי);
"A nemzeti béke egyik záloga, hogyha az etnikum lefedi a nemzet fogalmát!"
Minden olyan etnikum, amelynek eredettudata, történelemtudata,
etnoszociokultúrája, mint egykoron honosodott kisebbség, eltér a
többségi államalapító etnikumétól, azzal semmiféle etnogenezisbeli
közössége nem volt, az ilyen csak gyengíti a nemzeti kohéziót. Különösen
ez akkor válik kritikussá, ha a kisebbséget alkotó etnikumoknak
egyébkén van saját nemzetállama. Lehet egyéneket kiemelni példaként, de
az itt előadott megállapítást a történelem folyamatosan bizonyította és
bizonyítja.



Határozott véleményem, hogy az európai liberális zsidóság a rombolás
szellemét hordozza, ugyanúgy, ahogy ezt bolsevik kommunista elődjei
tették!
https://i.imgur.com/ul5wYwY.jpg (kattintással nyílik jól olvasható)