Freitag, 13. Februar 2009

Magyar-román kétnyelvű gyászbeszéd

Az én gyászbeszédem egy sportoló emlékére

Elnéztem ezeket a szerencsétlenül járt kézilabdázó fiukat, aki szeretetet adtak és kaptak. Emberek tízezreinek szereztek sportélményeket. Féltett fiúk, gyerekek, barátok és példaképek voltak. Három nemzet sportolóinak legjobbjai, akik az bizonyították, hogy így is lehet. Testvéries összefogással románok, szerbek, magyarok együtt, egy cél érdekében és mindenki örömére. Közülük egyet brutálisan meggyilkoltak, a másikat megnyomorították, a harmadiknak pedig súlyosan összeroncsolták a koponyáját.

DE KÉRDEZEM, MIÉRT?

Megnéztem a cigány gyilkosokat!


LOMBROSO CESARE kriminál-antropológus tanulmányát láttam magam előtt. „A bűnöző embert”, az embernek nem nevezhető elállatiasodott kreatúrákat.

Ezeket a horda lényeket, akik születésük pillanatától kezdve csak kártékony nedvszívó férgei voltak a magyar társadalomnak. De nem csak ők, hanem összes felmenőik és rokonaik egészen a XIV. századig visszamenőleg. De nem csak addig, hanem azon túl is, a mai Pakisztánig, ahonnan elűzték őket a XIII. században, mert már ott is a megvetett semmirekellők az utolsók utolsójának legalacsonyabb kasztjába tartozók voltak.

Luxemburgi Zsigmond király nem tudhatta, hogy olyan kártékony csőcselék hordát ereszt be ebbe az országba, akik később a befogadó magyarokat fogják legyilkolni. Ezeket a férgeket Zsigmond vérteseinek már a magyar határon kellett volna lekaszabolnia és kiirtani, hogy írmagjuk se maradjon. De ugyanezt kellett volna tennie I. Szulejmán (Szolimán) és Bajazid szultánnak is. Az Ő hajdani hanyagságuk és nagylelkűségük azóta emberéleteket követel és társadalmi feszültségek forrása. Ezeket az élősködőket a jelenlegi magyar posztbolsevik és kriptoliberális politika tenyészti egyre nagyobb mértékben, hogy azután elszaporodva, mint a rothasztó baktériumok telepedjenek rá Közép-Kelet-Európa népeire, annak gazdaságára, hogy azon lakmározzanak és gyarapodjanak és fertőzzenek minden értéket és jogállamiságot.

Románok, Szerbek, Horvátok, Magyarok!

Nincs tovább!

Cselekedni kell és elégtételt venni népeink három gyermekéért, sportolóikért és saját civilizált jövőnk biztonsága érdekében!

********

Necrologul meu în amintirea unui sportiv

M-am uitat la aceşti tineri handbalişti nefericiţi, care au trăit oferind şi primind dragoste. Au oferit trăiri sufleteşti pentru zeci de mii de oameni. Fii mângâiaţi, copii alintaţi, prieteni şi exemple de viaţă au fost. Au fost cei mai buni sportivi din rândul a trei naţiuni, care au dat dovadă, că se poate şi aşa. Înfrăţind români, sârbi, croaţi, maghiari împreună, pentru un ţel comun, spre bucuria tuturor. Unul dintre ei a fost omorât cu brutalitate, altul schilodit pe viaţă, iar cel de al treilea s-a ales cu craniul desfigurat.

Dar întreb solemn, DE CE ?

M-am uitat la ţiganii criminali.

Mi-am evocat studiul criminal-antropologic al lui LOMBROSO CESARE " Omul criminal ", aceste creaturi bestiali, care şi-au pierdut orice urmă a trăsăturii umane.

Aceste fiinţe de haită, care încă de la începutul apariţiei lor au fost numai paraziţii şi ciuma societăţii maghiare. Şi nu numai ei, ci toţi predecesorii şi rubedeniile lor retroactiv până în sec. al XIV-lea. Dar mergând mai departe pe firul istoriei până la Pakistanul de azi, de unde au fost surghiuniţi din sec. al XIII-lea, pentru că aceşti netrebnici dispreţuiţi au fost ultima pătură de cea mai jalnică josnicie.

Sigismund de Luxemburg nu putea să anticipeze, că dă drumul în ţară unei adunături de haită devoratoare, care mai târziu va lua vieţile maghiarimii. Viermii ăştia trebuiau căsăpiţi de către vitejii lui Sigismund încă la hotarele maghiare, trebuiau exterminaţi până la ultima suflare. Dar asta trebuiau să facă şi sultanii Soliman I. şi Baiazid la vremea lor. Neglijenţa şi mărinimia lor din acele timpuri a dus la tensiunile şi pierderile de vieţi omeneşti din zilele noastre. Cultura acestor paraziţi este propagată în cea mai mare măsură de politica postbolşevistă şi cripto-liberală maghiară actuală, ca după eclozare înmulţindu-se să pună stăpânire, ca tumori în putrefacţie, pe popoarele Europei Centrale şi de Est, ca să se înfrupte şi să se dezvolte din economiile acestora, contaminând orice valoare reală şi oricare formă a statului de drept.

Români, Sârbi, Croaţi şi Maghiari !

Până aici a fost !

Trebuie acţionat şi răzbunaţi aceşti fii ai popoarelor noastre în interesul siguranţei viitorului nostru civilizat.

Donnerstag, 5. Februar 2009

GONDOLATOK A SZENT KORONA TANRÓL ÉS EREC JISZRAELRŐL


A magyar Szent Korona Tan misztikáját és alkotmányjogi lényegét, különösen egy külföldi állampolgár nagyon nehezen érti meg. De azt hiszem, hogy ehhez nem kell külföldre utaznunk. Nagyon nehéz értelmezni, hogy egy koronázási ékszer, hogyan válhat úgy jogképessé, mint egy természetes vagy jogi személy. Ezzel a kérdéssel kiterjedt jogtörténeti és egyéb jogelméleti szakmunkák foglalkoznak. Akit érdekel az utána olvashat.


Ebben az írásban a Szent korona tan két lényegi elemét emelem ki. 


- Az egyik maga az államalapító és államalkotó nemzet joga saját államában, saját hazájában. 


-A másik pedig az állam földrajzi értelemben vett földterületének sorsa és kérdései.


Kérem, most ne csodálkozzanak, mert egyik ponttal kapcsolatosan sem kívánok idézni a Szent Korona Tanból és ehhez kapcsolódó egyetlen tanulmányból sem, még ha azok oly neves jogtörténészek tolla által íródtak is.


Miért?


Azért mert ha ezt tenném, akkor csupán az elméleti fejtegetések területén maradnánk.

Én a két fentebb kiemelt kérdéskört pragmatikusan akarom megközelíteni, a gyakorlat oldaláról.


Azonnal egy kérdésfeltevéssel indítok.


Vajon a XX-XXI. században létezik-e egy olyan állam a földkerekségen, amely a Szent Korona Tan szellemiségében gondolkodik és cselekszik az államalapító nemzetének saját hazájához való jogairól?


Létezik-e olyan állam napjainkban, amelyik az állam földrajzi értelemben vett földterületének sorsának alakulását az állami politikájának kiemelt részévé teszi?


A válasz igen, létezik!


Mielőtt ennek a részleteibe mélyednénk, szeretnék egy kis kitérőt tenni.


Herzl Tivadarral, (Pest, 1860. május 2.- Edlach, 1904. július 3.) aki politikus és újságíró, valamit a Zsidó Állam Erec Jiszrael megálmodója volt, de egyben Heltai Jenő, neves irodalmár unokatestvére is (Budapest, 1871. augusztus 11- Budapest, 1957. szeptember 3.) http://hu.​wikipedia.​org/wiki/H​eltai_Jenő

Herzl Tivadar középiskolai tanulmányait a budapesti Evangélikus Gimnáziumban fejezte be. A fiatal Herzl Tivadarra nagy hatással volt a vérbe fojtott magyar szabadságharc évtizedes szellemi amnéziája után, a kiegyezést követő újbóli nemzeti öntudatára ébredés. A magyar gazdaság és társadalom megpezsdült világa. Herzl fiatalon az evangélikus gimnázium történelem óráin szívta magába azt a felfokozott nemzeti érzést, amely oly fontos egy önmagát építeni és felvirágoztatni kívánó nemzet számára.

Herzl Tivadar hosszú útja az evangélikus gimnázium lelkesítő történelem óráitól indult, hogy aztán a magyar nemzethez hasonlóan saját nemzetének, a zsidóságnak is megálmodja a régi új államát, Erec Jiszraelt.

Herzl Tivadar a diaszpórában, a világ különböző részein élő zsidóságot akarta visszavezetni arra a vidékre, amelyet Isten adott örök friggyel az Ő választott népének. 

Az álom valóra vált, pontosan Herzl Tivadar születését követő 88. esztendő májusában megszületett illetve újraszületett Erec Jiszrael, a zsidóság állama.


E kis kalandozás után visszaérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy most már egy létező államot, Erec Jiszraelt hívjam segítségül ahhoz, hogy bemutassam, hogy a Szent Korona Tan szellemiségéhez kísértetiesen hasonlatos módon, hogyan lehet megteremteni, és érvényt szerezni a defenzív nacionalizmusra épülő nemzeti érdekeket szolgáló állampolitikának.


1. A nagy befolyással rendelkező cionista Rabbi Cook azt mondta, hogy "az Örökkévaló Kánaán földjét a zsidó népnek és nem a kormányoknak adta. Senkinek nincsen joga ahhoz, hogy ennek a földnek akármekkora darabkáját is átadja olyan valakiknek, akik nem zsidók!"


Ez a gondolat, milyen átiratot és üzenetet tartogat a magyarság részére?


1/a Az Isten a Kárpát-medencét a magyar népnek és nem a kormányoknak adta. Senkinek nincsen joga ahhoz, hogy e földnek akármekkora darabkáját is más valakinek átadja, aki nem magyar.

A Kárpát-medencében a magyarok államát létrehozó, felkent Árpád-házi királyok megszentelt apostoli méltóságukkal isten akarata által örökös érvényt szereztek ahhoz, hogy a Kárpát-medence a magyarságé legyen. Isten akarata azáltal is kinyilvánításra került, hogy a magyarok Kárpát-medencei államát Isten akarata szerint létrehozó Árpád-ház adta a legtöbb szentet az európai kereszténységnek.



2. Izrael állam saját alkotmányában magát úgy határozza meg, hogy, az a zsidók állama, vagyis zsidó állam. Olyan párt, amelyik ezt az alkotmányban rögzített fogalmat és meghatározást vitatja vagy megváltoztatását akarja, az nem vehet részt a parlamenti választásokon.


Ez magyar átiratban így hangzik:


2/a. Magyarország egy magyar állam, vagyis a magyarok állama. Amelyik párt ezt a meghatározást vitatja, az nem indulhat a magyar parlamenti választásokon.



3. Izrael állam olyan személyeké, akik az izraeli hatóságok meghatározása szerint " zsidók", függetlenül attól, hogy hol laknak. Egyedül, kizárólag csakis egyedül övék Izrael. Aki nem zsidó, az hivatalosan nem részese, csupán lakója Izraelnek. Ez a jogállása csak akkor változik, ha megtérnek a zsidó hitre.


Ez magyar átiratban így hangzik:


3/a. Magyarország olyan személyeké, akik a magyar hatóságok meghatározása szerint "magyarok", függetlenül attól, hogy hol laknak. Egyedül, kizárólag csakis egyedül övék Magyarország. A nem magyar nemzetiségű személyek (nem magyarok) hivatalosan nem részesei, csupán lakói Magyarországnak, vagyis csupán magyarországi lakosok. Ez a jogállásuk akkor változik, ha deklarálják magyarságukat és a magyarországi hatóságok által meghatározott kritériumának megfelelnek. (4.pont) Ezek után Magyarország teljes jogú polgáraivá válnak, mint magyarok.


4. Izraeli törvények értelmében egy személy akkor tekintendő zsidónak, ha anyja, nagyanyja, dédanyja, vagy ükanyja zsidó volt. Továbbá az, aki betért a zsidóságba.


Ez magyar átiratban így hangzik


4/a. Olyan személy tekinthető magyarnak, akinek, anyja, nagyanyja, dédanyja, vagy ükanyja magyar, és magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Vagy olyan személy, aki betért a magyar nemzetiségbe, kulturális közösségbe.


A zsidók és nem zsidók megkülönböztetése Erec Jiszraelben:


5. Izrael állam 92 százaléka állami tulajdonban van (nemzeti föld). Az állami tulajdonban levő területen nincs jogosultsága nem zsidó személyeknek letelepedni, vállalkozni, vagy munkát vállalni.

Zsidók ezeket a területeket nem zsidóknak hasznosításra bérbe, megművelésre nem adhatják.


Ez magyar átiratban így hangzik:


5/a. A Magyar Állam teljes területe a Szentkorona joghatósága alatt áll. A magyar nemzet földje.

Ezen a területen nincs jogosultsága nem magyar személynek letelepedni, vállalkozni, vagy munkát vállalni. Magyarok ezeket a területeket nem magyaroknak hasznosításra bérbe, megművelésre nem adhatják. A magyarok között minden jellegű földforgalom megkötések nélkül szabadon folytatható.


6. Izraelben letelepedési joga csak zsidó személynek van, aki azonnal állampolgárságot kap, mert visszatért az anyaföldre. Letelepedése során (attól függően, hogy melyik országból érkezik) pénzügyi kedvezmények, letelepedési segély illeti meg.


Ez magyar átiratban így hangzik:


6/a. Magyarországon letelepedési joga csak magyar személynek van, aki azonnali állampolgárságot kap, mert saját nemzet államának területén van. Letelepedése során (attól függően, hogy melyik országból érkezik) pénzügyi kedvezmények, letelepedési segély illeti meg.


7. Izraelben minden személynek a személyazonosító okmányában fel van tüntetve nemzetisége. Az ország bizonyos területeire csak zsidó személyek léphetnek be.


Ez magyar átiratban így hangzik:


7/a. Magyarországon minden személynek a személyazonosító okmányában fel kell tüntetni nemzetiségét. Az ország bizonyos területeire csak magyar személyek léphetnek be.


A fenti valóságból és az utánuk "a" betűkkel jelzett fikciókból sok minden világossá válik.


A zsidó nép Herzl Tivadar álmát megvalósítva kánaáni állami létének megszűnése után kettőezer év elmúltával újra létrehozott egy olyan államot, amely elsődlegesen az államalkotó nemzet érdekét szolgálja. Ugyanúgy, ahogyan egy adott családnak elsődlegesen saját családtagjainak érdekét kell szolgálnia.


Magyarországon az államalkotó magyarság, a rendszerváltás után, saját ezer esztendős történelmi alkotmányát, a Szent Korona tannal együtt képtelen volt saját államjogába visszaemelni. Ezzel együtt egy olyan alkotmányos rendet magvalósítani, ahol a jogalkotás elsődlegesen és kiemelten az államalapító, magyar nemzetiséget és annak személyi jogait és egyetemleges földtulajdonát hivatottak megvédelmezni, a jelen és a jövő magyar nemzedékének boldogulására.


Ha Erec Jiszrael a zsidóság ősi jogot érez ahhoz, hogy államát nemzeti érdekeinek megfelelően rendezze be és politikai életét a nemzeti szellemnek rendelje alá, akkor ez a jog az ezeréves Kárpát-medencei magyarságot is megilleti. 


Herzl Tivadar szellemében, minden becsületes zsidónak, aki Erec Jiszrael sorsát saját sorsaként szemléli és éli meg, az a magyarság azonos törekvéseit átérezni és erkölcsileg támogatni tartozik.




Üdvözlettel ; Bodó Kirchsteuer Attila