"Negyedik birodalom születése!"
NEM FURCSA" Egyáltalán nem az! 15 évvel ezelött több időt töltöttem Németországban, olyan pozícióban, ahol volt alkalmam belelátni a társadalmi és politikai életbe. Ekkor készítettem el ezt az írást, amely megjelent, de senki sem tulajdonított neki jelentőséget, sőt még figyelmet sem sokat. Az írás alapját etnoszociológiai megfigyelések és történelmi tények támasztják alá, amelyek egyben a jövő irányát is megszabják. EZT MOST VÁLTOZATLAN FORMÁBAN ISMÉT KÖZREADOM :
“Történelmi párhuzamok és irányok az Európai Unióban, avagy Nagy Károly XXI. századi frank birodalma, amelyet Európai Uniónak hívnak.”
A németek és franciák sorsát alakító, meghatározó politikai és történelmi személyiségek gyakran kerestek és keresnek mind a mai napig hivatkozásokat, Európa történelmének - e két nemzetet érintõ - fejezeteiből. Általában olyan történések kerültek felszínre, amelyek folyton-folyvást okot szolgáltattak további vitára és nem olyanok, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy e két nemzet összetartását megalapozzák. A két nemzet politikusai az elmúlt korok eseményeiből általában azt emelték ki, ami egymással szembeállította e két népet és ezért további konfliktusokhoz vezetett. Az első és a második világháború után mind a franciák, mind pedig a németek rádöbbentek arra, hogy az egymás ellen vívott, és évszázadokon át tartó, majd pusztító világégésben végződő háborúkból mindig egy harmadik vagy negyedik fél került ki győztesen és meggazdagodva. A két világháború borzalmai arra késztették a politikai vezetőket, hogy ismét elővegyék a történelmet, de most már más szempontok alapján. A történelem az élet tanítómestere, de olyan tanítómestere, „akire” a rosszul tanuló népek, mint "tanítványok", csak ritkán figyelnek oda. Keveset tanulnak „tőle”, illetve belőle, és amit megtanultak azt is hamar elfelejtik. Az 1960-as években ismét előkerült a két nemzet közös történelme, a Frank királyság, Nagy Károly és a Karolingok. Felértékelődött az a történelmi korszak, amelyre a későbbiekben egymást erősítve közösen lehet építkezni, majd egy új európai rendszert alapítani.
Most térjünk vissza a múltba, hogy azután kirajzolódhasson a XXI. század jövője.
Morovaeus a sali-frankok egyik királyának unokája, Chlodvig 481-től 511-ig uralkodott a frankok földjén.
A nagyapa, Morovaeus nevéhez fűződik a Meroving dinasztia megalapítása. Morovaeus, illetve Merovius a római légiók oldalán 451. június havában elsőként indított támadást a hunok ellen a Catalaunumi csatában. A történelmi források szerint, a hat órás küzdelemben százhatvanezer harcos teste borította Catalaunumi síkot.
Chlodvig volt - mai szóhasználattal élve - az európai keresztény királyok jogelődje, (különös tekintettel a franciákra és a németekre).Chlodvig uralkodásának idejére tehető, amikor a keleti-frankok germán és a nyugati frankok gall-római jellege már kezdett kialakulni. Ő volt az az uralkodó, akit a rhemsi székesegyházban zsidó rítus szerint először kentek fel olajjal. Tehát Chlodvig a nyugat-európai állam és jogtörténet első zsidó rítusból átvett és olajjal felkent latin-keresztény királya. A Meroving család leszármazottai gyakran vívtak csatákat a turáni népekhez tartozó avarok és bolgárok, valamint és szláv népek ellen. A Meroving uralkodó ház sok belső torzsalkodás után elvesztette a királyi méltóságot, amely 687-ban ( puccsal) került át Heristali II. Pippin (687-714) udvarnagyhoz vagy más néven major domushoz ( amelyből később kialakult a nádori tisztség).A VII. századig uralkodó királyok még olyan választott uralkodók voltak, akik a nép akaratából uralkodtak és a népnek tettek esküt, valamint az õ személyük jelentette a politikai egységet és a királyi hatalmat egy adott birodalomhoz tartozó különböző népek felett. 741- től ez a korábbi " demokratikus gyakorlat" megszűnt.
Heristali II. Pippin unokáját, III. Kis Pippint a pápa már nem mint a germán nép-királyság királyát kente fel királlyá, hanem isten kegyelméből és saját jogon. Ettől a pillanattól kezdve a király már nem a népnek tett hűségesküt, hanem épp ellenkezőleg, a nép neki.
Az Európai Unió, amely nem más, mint a Frank Birodalom XXI. századi reinkarnációja, szintén visszatért ebbe a történelmi sodrásba. Madách Imre, Ember Tragédiájában megfogalmazott gondolatait idézve: "a kor folyam, mely visz vagy elmerít, úszója és nem vezére az egyén".
III. Kis Pippin fia, Nagy Károly (Karl der Grosse, Carolus Magnus) 32 esztendőn át uralkodott (771-814) Nagy Károly jól szervezett óriási birodalmat hozott létre és egy újfajta államigazgatás alapjait rakta le. Jogtörténeti szempontból kiemelkedik az országgyűlési jogszabály gyűjteménye, a 1151 fejezetből álló Capitulara. Nagy Károly frank elődjeihez hasonlóan számtalan hadjáratot viselt, többek között (a magyar szempontból lényeges) avarok, bolgárok és szláv népek ellen. Az avarokat õ szorította ki és morzsolta fel, miután Pannónia egy részét birodalmához csatolta. Nagy Károlyt Franciaország és Németország, egyesek pedig egész Európa atyjának tekintik. Fiai leszármazottai a Karolingok.
Nagy Károly fiai közül Károly és Pippin korán elhaltak, ezért a koronát a harmadik fiú, Jámbor Lajos (814 - 840) örökölte, aki 817-ben először osztotta föl fiai között a birodalmat.
Az óriási Frank birodalom Lothar, Lajos, és Pippin, valamint második házasságából született (kopasz) Kázmér között került felosztásra.
• 841-ben Fontanet mellett került sor a Karolingok, vagyis Nagy Károly unokáinak első nagy "családi viszályára", Ebben az időben kezdenek Gall földön frankok helyett franciákat emlegetni.
• 842-ben (német) Lajos és apai féltestvére, illetve öccse (kopasz) Kázmér „béke esküt“ fogadtak egymásnak. A Bajorország felett uralkodó (német) Lajos II. Károly (Kopasz Károly) katonái előtt római-gall nyelven tett esküt. Kopasz Károly viszont Lajos bátyja előtt ó-német nyelven esküszik. Ez az esküszöveg ma is megvan és a német és a francia nyelv legrégibb közös emléke.
A Karolingok 843. augusztus 10-én a VERDUNI szerződés keretében végérvényesen felosztották nagyapjuk Nagy Károly óriási birodalmát.
• I. Lothar (795-855) a császár címmel együtt kapta Itáliát (817-855) és az Alpoktól az Északi-tengerig terjedő földet és egy keskeny területet a Földközi-tengertől az Északi-tengerig, a Rhône, Saône és Rajna folyók mellett.
• Pipin az Atlanti-óceán partvidéke és a Pireneusok nyugati vonulataitól közrefogott területet, Aquitaniát kapta meg.
• Lajos (német), (804-876) a keleti régióban elterülő Austrasia néven szereplő területeket, azaz Németországot, illetve Rajnától keletre eső részt a speyeri, wormsi és mainzi kerületekkel együtt nyerte el
• II. Kopasz Károly (823-876), pedig Lothar birtokától nyugatra fekvő vidékeket kapta, így a Németalföldtől Provence-ig terjedő területek ura lett.
Ezen felosztás alapján alakult idővel három birodalom: Olaszország, Németország és Franciaország. Németország és Franciaország között elterülő császári birtokból, amikor csak lehetett a németek is, a franciák is el-elcsíptek valamennyi területet maguknak. Ez pedig a későbbiekben mindig ürügyet szolgáltatott a háborúskodásra.
I. Lothar a császár 855-ben bekövetkezett halála után három fia osztozott az országon.
• II. Lajos (825-875) kapta Itáliát és a császári címet (855-875),
• Károly az Alpok és a Rhône közötti területet, mint provence-i királyságot,
• II. Lothar (835-869) a Rajna és a Meuse közötti területet, mint lotaiai királyságot, amelyet róla neveztek el Lotaringiának,
Valamennyien utódok nélkül haltak meg.
884-ben Vastag Károlynak újra sikerült egyesíteni a Karolingok birodalmát, de birodalom restaurálására irányuló törekvés három év múlva a normannok hódításának esett áldozatul. Az egykori frank birodalom helyén hét ország jött létre, Italia, Germánia Lotharingia, Franciaország, Navarra, Provence és Burgundia. Ezek az országok és régiók ezeregyszáz év elmúltával, megannyi vérözön után Nagy Károly szellemi örökségeként a franciákkal és a németekkel az élen létrehozták először a Közös Piacot, majd az Európai Uniót hogy így egyesülve újra álmodják a nagy frank birodalmat és hegemóniát. Azt a hegemóniát, amely a XXI. században a háborúk nélküli piacszerzés és pénzgazdaság hegemóniáját jelenti Európa valamennyi nemzete felett. A nemzetek alapkaraktere viszont évezredek elmúltával is megmarad. A vikingek, illetve a normannok kiváló államszervezők, igen pragmatikus népek voltak Leszármazottaikban, a dánokban, svédekben és norvégokban ezek a tulajdonságok tovább éltek és felismerhetők az Európai Unióhoz való viszonyukban is, különös tekintettel a távolságot tartó Norvégiára. A szabadságot és önrendelkezést mindig legfőbb szempontnak tekintő kelták illetve Caledonok, a pict és scot népek, akik évszázadokig harcban álltak a germán népekhez tartozó szászokkal, angolokkal és jütökkel, az Európai Unió szervezésének korai szakaszában hangoztatott demokráciát és önrendelkezést, valamint szuverenitást komolyan véve, az írek személyében öntudatosan leszavazták az Európai Unió - Lisszaboni szerződésként - elhíresült birodalmi törekvéseit.
A szlávok, különös tekintettel az északi szlávokra, akik közül legelőször a lengyelek alapítottak konszolidált államot a Visztula és az Odera mentén, állandóan harcban álltak a németekkel, ezen belül a német lovagrenddel. Azokkal a németekkel, akiket Árpád-házi II. Endre magyar király kergetett ki Erdélyből, majd utána Lengyelországban telepedtek le, és vállaltak szerepet a szintén északi szláv pogány poroszok leverésében. Ez a német-lengyel etnikai és hatalmi ellentét évszázadokig kapott újabb és újabb muníciót az egyre véresebb háborúskodásokhoz, hogy azután az Európai Unióban végre lecsendesedjen. Végre béke van, de a lengyelek tartózkodó magatartása és mérsékelt lelkesedése az Uniós birodalmi törekvésekkel szemben mind a mai napig megmaradt.
A morvák és csehek számára az elmúlt ezer év germán-frank-német hegemóniája már a génekig hatolt. Ezek után mélylélektani okok miatt is érthetővé válik a legújabb kori EU-nak nevezett frank gazdasági birodalom centralizációjával szembeni berzenkedésük.
A turáni népek és a frank birodalom népei teljesen eltérő lelki karakterük, származásuk és értékrendjük miatt soha nem tudtak és nem is fognak a jövőben sem őszinte egységet alkotni. Az első nagy véres összecsapásra Attila hunjai, vagyis a turáni gyökerű népek és a római-gall, germánok között a catalaunumi csatára 451. június havában került sor. Ezt vérfürdőt római-gall és germán oldalon a Saali-frank Meroveus, a Meroving-ház megalapítója irányította. Ebből a hatalmi környezetből szökkent szárba és terebélyesedett szét a római birodalom helyébe lépő Frank birodalom, amely nem más, mint napjaink Európai Uniójának ezer évekkel ezelőtti formációja.
Attila hun király halála után elkövetkezett az igazság pillanata, a két nagy népcsoport természetes ellentéteinek felszínre törése. Az egyik oldalon a turáni népek: a hunok, alánok, skirek satagarok, stb., tehát a török és finn-ugor elemek, a másik oldalon pedig a velük szemben álló gepidák, gótok, svévek, rugiak és herulok kerültek egymással szembe. A germánok győztek. Attila legidősebb fia, Ellák már az első harcokban elesett. A turáni népek e vesztes csatája ott maradt a tudatalatti régiók mélyen. Ez a tudatalatti benne van gondolatainkban, reflexeinkben, a „nagy nyugathoz” a „frank” Európához való viszonyunkban. Ez a tudatalatti ott kísért minket és kísér végig bennünket történelmünk valamennyi fejezetében, a nyugathoz a németekhez és franciákhoz való viszonyunkban. De ez a tudatalatti táplálja a másik oldalon a „felsőbbrendűséget“ a „civilizáltság” és a kizárólagos értékteremtés hitét. Ezt az frank felsőbbrendűség kerül veszélybe és a nyugat-európai ember félelemtől táplált tudatalattija kerül felszínre, amikor nemet mond és akadályt gördít a törökök Európai Uniós felvétele elé a „Frankok Uniójába”.
Nekünk, magyaroknak, Turán, Közép-Kelet-Európában élő népének azért vannak fenntartásaink (a kelták, a morvák, az alánok, vagyis az írek, a csehek, a baszkok, stb. mellet) az Európai Unióval kapcsolatban, mert tudjuk, hogy a korábbiakban hangoztatott fennkölt szavak és ígéretek egyre másra elhalkulnak. Az ösztönök és kollektív tudatalatti erősebb bármilyen politikai törekvésnél. Mi tudjuk és történelmünk során megtanultuk, hogy ezek a folyamatok hova vezetnek. A frank birodalom hajnalán az uralkodók még a népnek tettek esküt, és a nép akaratából kormányoztak. Majd utána Isten kegyelméből és saját kiválasztottságuk jogán, úgy, hogy ezután a népnek már az uralkodók felé kellett hűségesküt tenni. A legújabb kori frank birodalom is ugyanebbe az irányba halad. Alakulóban van a XXI. századi frank birodalmi központ Brüsszelben. Szerveződik a brüsszeli bankárvilág és adminisztráció „Gefolgéje”, a XXI. századi európai landgráfok és markgráfok csapata. Napjainkra a korábbi isten kegyelméből való uralkodást, - amely már korábban is a hatalmi játszmához tartozó szélhámosságra épült - felváltotta a „Mannon“ kegyelméből való uralkodás.
Hova tűnt mára az európai latin kultúra és kereszténység összetartó kovásza? Talán soha nem is léteztek ilyen közös értékek! Most már nem kellenek háborúk a területszerzéshez, és népek elsorvasztásához. A nemzetközi határokat átívelő fináncoligarchia, a piac, a gazdaság, a fogyasztási őrület mindent és mindenkit elnyel és földarál. A dölyfös pénz és piacgazdaság mindig lebecsülte a természet törvényeit, hiszen mindig csak években, befektetésekben és megtérülésekben tudott gondolkodni. A frank birodalom lakói fogyatkozóban vannak, társadalmuk elöregszik, családi életük válságba jut, az undorító devianciák és perverzitások átszövik a hétköznapokat. E közben az Atlanti óceántól az Alpokig, az Alpoktól a Kárpátok gyűrűjéig Turán háború nélkül ismét zászlót bontott, Négymillió török, Attila népének sokmilliónyi kései leszármazottja vár türelemmel. A sors már fonja az ostort, Isten malma pedig lassan őröl. Attila pedig isten ostora volt.
