Dienstag, 11. Oktober 2016
A nemzeti béke egyik záloga, hogyha az etnikum lefedi a nemzet fogalmát!
Minden olyan etnikum, amelynek eredettudata, történelemtudata, etnoszociokultúrája, --mint egykoron honosodott kisebbség-- eltér a többségi államalapító etnikumétól..., azzal semmiféle etnogenezisbeli közössége nem volt, az ilyen csak gyengíti a nemzeti kohéziót. Különösen ez akkor válik kritikussá, ha a kisebbséget alkotó etnikumoknak egyébkén van saját nemzetállama. Lehet egyéneket kiemelni példaként, de az itt előadott megállapítást a történelem folyamatosan bizonyította és bizonyítja.
Idézet :Ze'ev (Vladimir) Jabotinskytől (Zsabotinszkíj)
"...Egyes etnikumok szellemi mechanizmusai különböznek egymástól. Ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogy léteznek-e tiszta etnikumok. Természetes minden etnikumnál volt valamiféle keveredés egy másik etnikummal. Ez a kevertség, azonban mindig más és más! A szellemi mechanizmus etnikumonként változik; az intelligenciaszint, az új tapasztalatok keresésének erősebb vagy gyengébb vágya, az a hajlam, hogy belenyugodjunk a fennálló helyzetbe, az új felfedezésekre hajtó bátorság, a kitartás, vagy –éppen ellenkezőleg– az első kudarctól elbátortalanodó jellem: mindezek az adott etnikumok egyik jellemző produktumai. Minden sajátosan egyedi etnikum nemzetté akar válni...."
(Ez a magyar történelem egyik kálváriája.B.K.A.)
"...Azaz, minden etnikum gazdasági, politikai és szellemi környezetet próbál teremteni magának, amelyben minden részlet sajátos gondolkodásból ered, s ezért megfelel sajátos ízlésének is. Egy adott etnikum ilyen környezetet csak olyan országban hozhat létre, ahol Ő AZ ÚR (!) Ezért fokozatosan megpróbál környezetéből kiemelkedve úrrá válni és más etnikumok fölé kerekedni. Minden etnikum egyszer állammá kíván válni, mert csak saját államában érzi magát jól!.."
Ezeket a törvényszerűségeket a magyar etnikum saját rovására és vesztére nem vette és most sem veszi figyelembe, ezért évszázadok óta erodálódik!
" EGY NEMZET LÉNYEGÉT AZONBAN, SAJÁTOS JELLEGÉNEK ALFÁJÁT ÉS ÓMEGÁJÁT SPECIFIKUS FIZIKAI MINŐSÉGE, ETNIKAI ÖSSZETÉTELE ALKOTJA." (Ze'ev (Vladimir) Jabotinsky)
A történelem transznacionális tényezői (korábban a Habsburgok), most aktuálisan a multinacionális nagyvállalatok politikusként felfogadott lakájai azért törekednek a multikulturalitásra, Európa totális mozaikszerű multietnicitására, hogy ezzel aláássák a térség társadalmi békéjét. Csökkentsék az emberek közötti moltietnicitás miatt kialakuló bizalmi indexet, ennek hatásaként ne tudjanak olyan egységes társadalmi mozgalmak kialakulni, amelyek képesek lennének ezeket az erőket elsöpörni!
Freitag, 15. Juli 2016
Történelmi párhuzamok és irányok Európában, avagy Nagy Károly XXI. századi frank birodalma, amelyet Európai Uniónak hívnak.
"Negyedik birodalom születése!"
“Történelmi párhuzamok és irányok az Európai Unióban, avagy Nagy Károly XXI. századi frank birodalma, amelyet Európai Uniónak hívnak.”
MAGYARORSZÁG MEGSZÁLLÁSA, KISÉRLET A MAGYAR NEMZETI ERŐK FELMORZSOLÁSÁRA.
Bizony ez központi transznacionális akarat végeredménye, amelynek célja Európa társadalmainak destabilizálsa.
A NEVE: 21. századi fegyverek nélkül megvívandó demográfiai-biológiai háború az európai nemzetállamok őshonos etnikumai ellen!
AKI EZT NEM LÁTJA AZ NEM CSUPÁN VAK, DE HÜLYE IS!
Az imperializmus álnok módon a "humanizmus" maskarájába öltözött,de álcája alól kilógnak körmei és patái és már messziről megérezni a bűzét is!
BILIÁRD POLITIKA, ( nem direkt lökjük a golyót, hanem egy másik meglökése által hozzuk mozgásba az egészet) avagy az USA levantei gyökerű intellektuális állami terrorizmusa,amellyel elindította a népvándorlást Európa felé, hogy az ilyen módon generált társadalmi destabizálásból ismét hasznot húzzon.
MI VAN MÉG A HÁTTÉRBEN?
Az európai diaszpóra liberális zsidósága azért is szorgalmazza a bevándorlást, mivel közismert, hogy az egykori bevándorlók leszármazottjai, a liberális és baloldali szocialista mozgalmakat erősítik és ellenszenvvel, sőt ellenségesen fordulnak a konzervatív, vagy jobboldali, nacionalista, nemzeti politikai formációk felé. Minden olyan felé, amely az autochton népesség érdekeiről szól. Ez a "menekült"népesség a politikai hatalomra törő liberális, transznacionális, diaszpórabeli zsidóság hadoszlopa, szavazóbázisa, etnikai eredetközösségének eredményes etnocentrikus érdekérvényesítéséhez.
Minden etnikum,így a magyar galutban élő zsidóság és holdudvara olyan gazdasági, politikai és szellemi környezetet próbál teremteni magának, amelyben minden részlet sajátos gondolkodásból ered, s ezért megfelel sajátos ízlésének is. Ilyen környezetet viszont csak olyan országban hozhat létre, ahol Ő AZ ÚR (!) Pontosan ezért a hatalom megszerzéshez szükségeltetnek az idegen etnikumú és letelepítésre szánt tömegek.
Ez a "humánus maskarába öltöztetett, fogadjuk be a rászorulókat "című idegen etnikumok befogadását célzó törekvés lehetővé teszi, hogy a befogadottak, mint majdani hálás szavazóbázis a politikai hatalomra törő diaszpórabeli zsidóságot a politikai választások során környezetéből kiemelje és az őshonos etnikum fölé rendelje. Miáltal megvalósulhat az őshonos lakosság felett a teljes politikai és gazdasági hatalmgyakorlás Olyan korlátlan hatalomgyakorlás, amelyet a második világháború után csupán a szovjet megszálló páncéloshadosztályok által voltak képesek megkaparintani. (Lásd Rákosi/Rosenfeld és társai.)
Ahogy a neves cionista társadalomtudós mondta, Ze'ev Jabotinsky, זאב ז'בוטינסקי; born Vladimir Yevgenyevich Zhabotinsky (HELYESEN EJTVE: Zsabotinszkíj) " az etnosz maga a vélemény és a szándék.
Miközben a fentebb leírt módon, a galut, a diaszpórabeli zsidóság társadalmi környezetének mindenféle eszközzel való multi-etnicitását, multikulturalitását, követeli. Hozzá pedig szegregáció mentességet, toleranciát, humanizmust és megértést.
Közben saját zsidó nemzetállamában egyre inkább nő a zsidó etnocentrikus ultranacionalizmus, más etnikumokkal szembeni szegregáció.
The
new Israeli Justice minister justified the burning alive of a
Palestinian teenager and called for the slaughter of Palestinian mothers
who give birth to “little snakes.” The new deputy defense minister,
said: “(Palestinians) are beasts, they are not humans” and “a Jew always
has a much higher soul than a gentile...” See: "Reassessing US Aid to
Israel," by Allan Brownfeld http://cnif.us/1LdAFsP
Ez olyan alávaló,gyomorforgató, önkritikátlan viselkedés, hogy ennek kritikáját már semmilyen nyilvános fórum nem bírná elviselni.
Üdvös lenne, ha nem a magyar galut zsidósága formálna arról véleményt, hogy a magyar lakosság kivel akarjon és kivel nem akarjon együtt élni. Kit akarjon befogadni magához és kiket nem akarjon!
A magyar galut zsidóságának, akik zsinagógájukban, ―a világ legtermészetesebb dolgaként― ott tartják, az egyetlen zsidó haza, „zsidó otthon” „ , Bejtanu”, azaz Erec Jiszráél zászlaját, valamint a liberális zsidóknak is különösen jól kellene tudniuk, hogy a zsidó nemzetállamban Erec Jiszráélben sem gondolkodnak másképpen az idegenekről, a nem zsidó bevándorlókról. Ott sem kellenek! Ahogy az ottani zsidók, Izraelt, régi-új nemzetállamukat zsidó államként kívánják az idők végezetéig látni, úgy a magyarságnak is meg van az igénye ahhoz, hogy őseik magyar hazáját magyarként lássák.
Magyar nemzeti szellemmel, összetartozó magyar történelmi eredetközösséggel.Az ilyen esetekben nem érthető, hogy a magyar galutban élő magyarosított nevű,adott esetben kikeresztelkedett zsidóság miért vélekedik másképpen. Ilyenkor miért nem ahhoz a nemzeti akarathoz lojálisak, amely egykoron zsidó felmenőit befogadta, emancipálta?
DE KIK EZEK"menekültek"?
KICSODÁK,
MICSODÁK,
MIFÉLÉK?
Ide Magyarországra, szétszakított, megtaposott hazámba, szétdarabolt magyarságunk közé egyetlen egy idegen etnikumú, más etnikai eredetközösségbe tartozó személy ne tegye be a lábát letelepedés céljából!
NEM KELLENEK!
NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI!
SEMMI KÖZÜNK NINCS HOZZÁJUK!
NEM AKARJUK!
Csak olyanok jöjjenek, akik a magyar etnikum történelmi etnogenezisének folyamatában részt vettek és az ural-altáji-turáni ragozó nyelvet beszélő testvérkultúrához tartoznak.
Elég volt a hatalmi szóval erőszakkal magyarságra testált idegen etnikumokból, akiknek csupán egy hányada vált szívében és nemzeti szellemében magyarrá és csupán országlakó, hospes, parvenü, vagy éppen belső ellenség, magyargyűlölő!
Bodó de Karatna
Montag, 19. August 2013
Sonntag, 13. Mai 2012
Freitag, 26. November 2010
EZ LENNE A MAGYARSÁG "ANTISZEMITIZMUSA"?

Pesten található a világ legszebb és legnagyobb neológ zsinagógája. Itt működik a világ egyetlen, egyben világhírű neológ Rabbiképző egyeteme, a Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem. Közép-Európában itt van a legnagyobb izraeli tőkebefektetés, ingatlan tulajdonlás. Működnek a Jesivák, az ortodoxia. Kiválóan működik a zsidóság kulturális és szociális intézményrendszere. Sorra újítják fel a korábban romos zsinagógákat. A zsidóság reneszánszát éli. Nemzetközi ZSIDÓ fesztiválokat tartanak. A Spinoza zsidó kulturális és gasztronómiai étteremben csak foglalással lehet asztalt kapni.
Magyarországon nincs antiszemitizmus!Ja! Hogy van zsidózás! Az elmúlt kétezer év alatt mikor nem volt?
Tomás de Torquemada is halachikus értelemben zsidó volt mégis zsidózott!
Marx teljesen zsidó volt, mégis megírta a "Judenfrage" zsidókérdés című tanulmányát. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, minden idők legtöbb nyelvére lefordított és legolvasottabb orosz írója szintén zsidózott a "Jevrejszkaja Vaprosz" (fonetikusan) zsidókérdés című írásában. De zsidózott Luther is a "Von den Juden und ihren Lügen", Zsidók és hazugságaik,1543-ban megjelent munkájában és Fredrich Hörderlin is Wagnerről nem is beszélve, de nem sorolom mert hetekig írhatnám a neveket!
Mit mondtak híres emberek a zsidókról ?
http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/quotma.htm
Bizony zsidóztak, de az a zsidózás inkább vol valamiféle "Judeokriticizmus", mint antiszemitizmus!
A vészkorszak borzalmai mindig testidegen volt és maradt a magyar kultúrában. Bizonyíthatóan ez a német megszállás alatti nyilas rémuralom, magyarországi, magyarosított nevű nácibarát, sváb gyökerű tisztikarának bűntette volt. Olyan bűncselekmény, amelyért az egész magyarságnak fizetni kellett.
A zsidóság magyar nemzethez lojális része, és a diaspóra magyarérzületű zsidósága a nemzetközi magyar lobbi egyik zászlóshajója. A magyar zsidóság a hazai társadalmi fejlődésnek mindig értékes tagja de egyben motorja is volt, és remélhetően a jövőben is az marad. A magyar történelemben, a hétköznapok történéseiben, a történelem hétköznapjaiban mindig voltak idegen szívű magyarok és magyar szívű idegenek.
KIK EZEK AZ IDEGEBSZÍVŰ HONFITÁRSAINK?
Legyen az bármilyen szervezet, csoportosulás, formáció, sajtó, ect, ect, Magyarországon, ha abban NEM a Bauer, Anrassew, Mihancsik típusú emberek, a Galamus kiscsoportosok, Becker, Bánó, Mészáros, Aczél, Heller, Konrád, Vásárhelyi, Várkonyi félék szellemi és morfológiai közösségének egyedei vannak döntési és képviseleti pozícióban, és nem ők a hangadók, akkor, az ilyen szervezet hamar kap, enyhébb esetben antidemokratikus, más esetekben viszont: náci, kirekesztő, rasszista, fasiszta, intoleráns és szélsőséges minősítést. Tehát olyan helyek ahol a fenti típusokat nem találod vezető vagy meghatározó pozícióban, viszont sok magyar nemzeti jelképpel, szimbolikával találkozol, gyakran hangzik el a Magyar Himnusz, a Szózat, a Székely Himnusz, Wass Albert vers, Szabó Dezső idézet, akkor ez minden esetben kirekesztő, irredenta, soviniszta és náci gyanús dolog lesz, - az IDEGEBSZÍVŰ HONFITÁRSAINK - szerint!
IDEGEBSZÍVŰ HONFITÁRSAINK számára az idegen hangzású, vagy egykoron magyarosított nevek, a baloldali kötődés, a régi bolsevik családi hagyományok, a vészkorszakban való egykori hátrányos családi érintettség, a Kádár korszakban való bizalmas pozíciók, mind-mind csupa kiváló besorolást kapnak és a demokratikus érzékenység, a liberális tolerancia, az európaiság és haladás valamint humanizmus legfőbb ismérvei lesznek.
De konkrétan kik ezek?
Magyarországon csupán a "galut" (száműzetés, szétszóratottság) rózsadombi luxus kényelmében élő konjunktúra zsidók rettegnek, akik arra gondolnak, hogy mi lenne velük, ha szavukon fogná valaki és valóban meg kellene venni az "aliához" (Erec Jiszrael földjére való visszatéréshez) szóló repülőjegyet, és nem lehetne tovább a nagy seftelések leplezésére az állítólagos "kirekesztésre" hivatkozva, meg teátrális műfelháborodások közben a vészkorszak mögé bújni és örökösen 1944-re hivatkozni! Mi lenne, ha kiesnének a bulvár médiák kávészagú süketeléséből? Kiesnének végre a megmondó emberek pozíciójából? Állas nélkül maradnának, mert senki nem tartana igényt emészthetetlen "esztétikájukra" annak tudományossággal leöntött magyarázataira. Semmi olyanra, amelyből oly könnyedén eddig meg lehetett élni, de mindig idegenül hatott, mert soha nem volt igazán magyar! A sokat szenvedett és megalázott magyar nép a bolsevik hagyományokból táplálkozó konjunktúra és kivagyi divat zsidók nemzetellenessége, a hazaárulása, a devianciák támogatása, a nemzet rombolás, és az arrogancia, az idegenszívűség miatt vált ezen szűk, de annál hangosabb zsidó réteg jogos kritikusává!
Minden híresztelés ellenére Magyarországon zsidóként is lehet becsületesen, magyar szívvel és elkötelezettséggel, hűséggel Istent és a nemzetet egyidejűleg szolgálni! Igaz ez nem fizet olyan jól, erre nem vevő a bulvár!
A liberális konjunktúra, undok zsidóság, amelyet bizonyos párttömörülés fémjelezett, se a nemzetet, se az Örökkévalót nem szolgálta és szolgálja, ezért megmérettetett és könnyűnek találtatott. Politikusaik a gyehenna tüzébe és a felejtés bugyrába valók!
HOVA MÉLYEDNEK EZEN UNDOK-ZSIDÓK GYÖKEREI?
Oda, amikor kilencvenegy évvel ezelőtt 1919. március 21-én a saját hitét és kultúráját megtagadó vérszomjas bosszúvágyó emberi horda az őt befogadó magyar nép ellen szövetkezett. Belegázolt a nemzet lelkébe és elhintette az antiszemitizmus mákonyát.
J e s á j a h u / Ézsaiás próféta a zsidósághoz címzett intő szavai több évezred távolságából kiáltottak a XX. század zsidósága felé: "rombolóid és pusztítóid közüled származnak"!
Kun (Kohn) Béla, Pogány (Schwartz) József, Szamuely (Samuel) Tibor, Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Lukács (Löwinger) György, Ágoston (Augenstein) Péter stb. 1919 márciusában a vörös bolsevikok, a bőrkabátos komisszár dédapák, a mai magyarországi közélet egykori szellemi és biológiai felmenői és rokonai elindultak szétrúgni és legázolni mindent, ami magyar volt és nemzeti. A Tanácsköztársaságnak nevezett proli diktatúra bőrkabátos keretlegényei nem csupán a magyar nemzet fiait, a magyar parasztokat terrorizálták, hanem a magyar nemzett részévé vált, de ugyanakkor a hitéhez és kultúrájához ragaszkodó hithű zsidóságot is megfélemlítették, és ott pusztították ahol csak lehetett.
Nos a "mi" folyton folyvást "antiszemitázó" rikoltozó undok-zsidóinknak ezek a történelmi és családi gyökerei. Egyszerűen és röviden LEHETETLEN ŐKET SZERETNI!
Próbáljanak először megváltozni, ha csak a látszat kedvéért is, de a békesség miatt feltétlenül. Ne rohangáljanak a különféle chartáikkal a VII. kerülettől a Lipóciának nevezett Újlipótvároson át egészen a jeruzsálemi Wiesenthal Központig és a nyugati sajtós kapcsolataikhoz, mindenféle hisztérikus szövegekkel, a belvárosi kávéházakban kiötlött rémtörténetekkel és egyéb baromságokkal!
A jelen pillanatban az lenne a legjobb, ha hallgatnának és önvizsgálatot tartanának, mert az soha nem árt!
Samstag, 14. August 2010
The Great Earth - Magic Horse Matouqin Ensemble
http://www.youtube.com/user/DeKaratna#p/p
