Donnerstag, 1. Januar 2026

 Bodó K. Attila - de Karatna
/Karatnai Bodó Attila/

A magyarországi ellenzék russzofóbiája  és anticionizmusa.


Két fogalom, két indulat, egy közös lelki alap. Ez adja annak a magyarországi politikai és társadalmi közegnek a kovászát, amely hisztérikusan támadja a nemzeti kormányt, miközben saját történelmi tapasztalataival sem hajlandó szembenézni.

Russzofóbiáról beszélnek egy olyan Oroszországgal szemben, amely a rendszerváltás óta, szemben a brüsszeli hatalmi központok gyakorlatával, nem avatkozott be Magyarország belpolitikájába. A gyűlölet mégis kész, előre gyártott és feltétel nélküli. Nem tényekre épül, hanem reflexekre.

Anticionizmusnak nevezik azt az indulatot is, amely nem egyszerűen politikai állásfoglalás, hanem a zsidó nép azon tisztességes és hazafias részével szembeni ellenségesség, amely 1948. május 14. óta nem a galut szétszórtságában, hanem ősei földjén, egy zsidó nemzetállamban kíván élni. Olyan életet akar, amely nem az arab terror állandó fenyegetésében telik, hanem biztonságban és önrendelkezésben, Izrael földjén.

A történelem során mindig képződött nemzetellenes társadalmi salak. 1919-ben a judeobolsevik patkányforradalom idején. 1944-ben a német megszállás alatt, a nyilas rémuralom éveiben. Ezek nem elszigetelt epizódok voltak, hanem visszatérő mintázatok, amikor idegen érdekek és belső gyűlöletek találkoztak.

1944 karácsonyán Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt bitóra küldték a magyar nemzeti újjászületés gondolatát. Ma ugyanennek az ösztönvilágnak egy új változata akarja felakasztani a magyar nemzeti szuverenitást. A módszerek finomodtak, a jelszavak változtak, de a lényeg ugyanaz maradt.

Ez az aljas, Brüsszel érdekeit kiszolgáló, idegen hatalmakhoz igazodó nemzetáruló késztetés most a Tisza párt szavazóbázisában talál új testet és új hangot. Nem új erők jelentek meg, hanem a visszatérők. Azok, akik mindig készen álltak arra, hogy a magyar önrendelkezést idegen érdekek oltárán áldozzák fel.

Bodó K. Attila
/Karatnai Bodó Attila/

Freitag, 27. August 2021

Már csak az USA menekít Kabulból

.

 

Semmi keresnivalójuk Európában, hiszen saját etnikai és vallási-kulturális eredetközösségbeli testvéreik Afganisztánnal szomszédos, azzal határos országokban élnek. 

Nincs elfogadható indok Európai jelenlétükre.

Sonntag, 22. August 2021

Dzsihadista támadás készül a kabuli repülőtérnél

 

 https://www.youtube.com/watch?v=jrwSg8z89YQ

AZ AFGÁN POLITIKAI FOLYAMAT afgán, pontosabban Pastu belügy!  

Ha a népnek nem tetszik, akkor döntsön akarata szerint. De úgy látszik, hogy a 45 millió pastunak, azaz az igazi afgánoknak a tradicionális törzsi, nemzetségi életforma tetszik. Azoknak az etnikumoknak, akiknek ez nem tetszik, azok költözzenek saját etnikai eredetközösségük szerinti nemzetállamukba! Szinte minden egyes afganisztáni etnikumnak, akiknek nincs ínyére a pastu-tálib neo-konzervatizmus, azoknak Afganisztán szomszédságában megvan a saját ősi nemzetállama. Vagyis a saját népe és saját kultúrája --tadzsik etnikumnak: Tadzsikisztán --üzbég etnikumnak: Üzbegisztán , --türkmén etnikumnak: Türkmenisztán, --kirgiz etnikumnak: Kirgizisztán, --beludzs etnikumnak : Pakisztán Beludzsisztán --ajmak perzsa etnikumnak : Irán. Csak a hazara etnikumnak nincs külön állama. 

MIÉRT EZ A VÉLEMÉNYEM?  

Mert semmi keresnivalójuk a keresztény Európában! Hacsak nem veszik fel a kereszténységet és nem kötelezik el magukat több generációval előre, a kiutasítás terhe mellett, hogy integrálódnak, asszimilálódnak és tudomásul veszik, az őshonos államalkotó európai keresztény etnikumok mindenkori primátusát és prioritását. Soha, utódjaikban sem feledkeznek meg a háláról és mindenkor lojálisak lesznek befogadóikkal!

  MÉG VALAMI! Menekülőre fogta az üzbég, tadzsik ópium maffia és a többi bebörtönzött, de megszökött csőcselék. Ártatlan pofával magukat menekülteknek álcázva, mint rothasztó baktériumtelepek telepednek be Európába, hogy a társadalmi béke és biztonság potenciális felforgatói legyenek!