Dienstag, 6. Januar 2026

 BODÓ  K. Attila

(Karatnai Bodó Attila - Bodó de Karatna) 

21. századi „DRANG NACH OSTEN”, azaz Nyomulás keletre!

Ukrajnai  keleti szláv testvérháború.

Kedves Barátaim, Honfitársaim!

Álljunk meg egy szóra!

Mielőtt ítéletet hirdetünk, TEGYÜK FEL A KÉRDÉST!

Oroszország terjeszkedett a NATO határvonaláig, vagy a NATO terjeszkedett az OROSZ HATÁRIG? 

Ki vonta ki csapattesteit, hadászati-harcászati eszközeit?

Ki ürítette ki laktanyáit Közép-Kelet-Európában? Az oroszok vagy az USA által irányított NATO?

Németország kinek tartozik elévülhetetlen hálával, a második világháború után kettészakított ország újraegyesítéséért?

Az oroszoknak vagy az USA által irányított NATO-nak?

Ha erre mind válaszolnak, akkor meghatározható az AGRESSZOR személye is.

Az 1990-es évek elején Nyugat-Németországban még együtt, egy vegyes kórusban énekelt az akkori szovjet hadsereg kórusa és egy német katonai énekkar. Találkoztak a győztesek és a legyőzött német katonák leszármazottai.

AZT MONDTÁK SOHA TÖBBÉ NEM LESZ ELLENSÉGESKEDÉS A KÉT NÉP KÖZÖTT!  SOHA!

Történelmi és örök, visszavonhatatlan megbékélésről beszéltek. A dolgok ezek szerint haladtak a maguk útján. Ott voltam és láttam ezeket az eseményeket és igen boldog voltam. Örömmel néztem a német és orosz egymásra találást, amelyet külső erőknek mindig sikerült szétverniük. Szentül meg voltam győződve arról, hogy a szovjet hadigépezet kivonulása és a német egység visszaállítása után a német szövetségi parlament első dolga lesz, hogy az alaptörvénybe (GG - Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland) belefoglalják, hogy a német nép és az orosz nép soha, az idők végezetéig egymás ellen ellenségeskedést nem szít, fegyveres konfliktusba nem bonyolódik, és az országaikra támadó ellenséget semmi módon nem támogatja.

21. századot írunk! Az USA, mint a világbéke rákos daganata, gyilkos áttétével rátelepedett a sikeres, minden vonatkozásban kölcsönös előnyökön nyugvó német-orosz gazdasági, politikai és közéleti kapcsolatokra.

„Rátelepedett”.

 Igen, mert rá tudott telepedni. Hiszen Németország 1945 óta az USA által katonailag megszállt, nem szabad állam. Ahonnan a két legjelentősebb megszálló katonai nagyhatalom közül az oroszok vonultak ki, az amerikaiak viszont ott maradtak. Tartósan betelepedtek.

Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi háború nem Ukrajna népének, a keleti szláv kisoroszoknak, a szabad katonáskodó parasztoknak, zaporozsjei kozákok leszármazottainak a háborúja az oroszországi nagyorosz testvérnép ellen. Hanem az imperialista, "demokrata párti”, agresszív, expanzív militaristák háborúja az orosz nép ellen, az oroszországi szlávság ellen. 

Ez a 21. századi "DRANG NACH OSTEN " 

A német nácik korábban hangoztatott keleti térnyerése, melynek célja a természeti és stratégiai erőforrások megszerzése, "Terjeszkedés kelet felé"

A "DRANG NACH OSTEN" céljából kiprovokált keleti-szláv testvérháborút, 2012 óta a háttérből, majd 2014-ben közvetlenül és nyíltan az amerikai, euroatlanti imperialista tőkés magánhatalmi területszerző, politikai-gazdasági hatalmi tényezők generálják és vitték, illetve viszik véghez.

Az átvert, kisemmizett és halálra szánt ukrajnai keleti szlávok "kisoroszok" olyan országban és országért harcolnak, amelynek már minden egyes négyzetméterét kihúzták alóluk és eladták az amerikai és euroatlanti imperialista tőkés magánhatalomnak.

Az ügylet lebonyolítója, mint nepper, a milliomos-milliárdos góleszi ajser ZELENSKY, aki jót röhög a markába, hogy ilyen szabadságharcnak álcázott szélhámosságban sikerül lépésről lépésre egy szláv testvérháborúban kiirtani migrációba kényszeríteni az ukrajnai szlávokat akik történelmi antiszemitizmusához semmi kétség nem férhet. Ehhez valóban hatalmas levantei rafinéria  szükségeltetik.

EZ NEM MÁS! Mint a nyugati imperialista tőkés magánhatalom által generált olyan intellektuális háború, amely egyúttal az ukrajnai keleti szlávok elleni szabadságharcnak álcázott intellektuális "POGROM, raffinált etnocidium!

Az ukrán etnikum fokozatos eliminálása, amelyet ZELENSKY személyében olyan oroszországi (halachikus) zsidó származású államelnök vezet, akinek semmi köze a szláv etnikumhoz. Aki orosz „anyanyelvű” vallástalan zsidóként később tanult meg ukránul. Ukrajnai felmenői generációkon keresztül a történelmi ukrán antiszemitizmus üldözésének voltak kitéve. A 19. században SYMON PETLJURA-féle zsidó üldözésnek, majd a 20. században a BANDERISTA antiszemita sovinizmusnak!

Ezzel, a már 20-25 évvel ezelőtt kitervelt ukrajnai politikai forgatókönyv megvalósításával egyszerre több dolgot szándékoznak sikerre vinni és végrehajtani: 1/ Az ukránokat, mint etnikai eredetközösséget,  keleti-szláv etnikai népességhányadként testvérháború általi kipusztítani.

2/ Az orosz föld ukrajnai területein lévő természeti és stratégiai erőforrásokat megszerezni.

Ukrajna területét felosztani, és "harmadik világból" származó etnikumokkal betelepíteni.

3/ a szélsőséges  ukrán szervezetek által olyan katonai kontingenst képezni, amely mint rendfenntartók az EU brüsszelitái által az EU területén belül az  EU érdekei szerint bárhol bevethetőek.

4/  Oroszország gazdasági és politikai elszigetelését Európától.

NE FELEJTSÜK EL A kitartó kardcsörgető BUZGALOM OKÁT!

A történelmi orosz birodalom nyugati határvidéke, azaz ukrajnai része az euroatlanti imperialista tőkés magánhatalom számára sokkal, de sokkal értékesebb „vidék”, mint együttvéve az összes egykori szovjet keleti blokkba tartozó ország. 

Szovjetunió felszámolásának, önfelszámolásának pillanatától kezdve, az euroatlanti imperialista magánhatalom szemet vetett Ukrajnára. Ukrajna természeti erőforrásaira, geostratégiai pozíciójára, és a világgazdaságban elfoglalt kulcs fontosságú nehézipari és mezőgazdasági szerepére. Illetve azokra a korlátlan lehetőségekre, amelyeket Ukrajna jelenti.

VAGYIS! 

1/ Az ukránokat, mint etnikai eredetközösséget,  keleti-szláv etnikai népességhányadként testvérháború általi kipusztítani.

UKRAJNA a nyugati imperialista magánhatalom régóta vágyott és elbirtokolandó olyan kiszemelt területe, amelyre, már a német nácik is, a "Drang,nach Osten" (MENETELÉS KELETI IRÁNYBA) vezényszavával, már az 1940-es években be akartak kebelezni.

Ukrajna az imperialista magánhatalom és az imperialista magánhatalom bábszínházaként működő EU marionettfiguráinak kiszemelt " koronagyémántja".

Ahogy fentebb írtam: sokkal értékesebbmint együttvéve az egykori szovjet blokk valamennyi országa .

Ezek az orruknál fogva vezetett, zsarolt, fenyegetett, sőt több esetben megalázott országok, csupán az ELŐSZOBA szerepét töltik be UKRAJNA irányában. A végcél a Fekete-tenger nyugati partjáig a KRIM-félszigettel együtt minden bekebelezhető természeti és gazdasági erőforrás.

AZ ELSZÓLÁS a kormányhatalmon lévő német politikusoktól  NEM VÉLETLEN!

"Minket nem érdekel, hogy vélekedik a német nép az ukrajnai helyzetről, mi, Németország kormánya, akkor is az "ukrán érdekek mentén cselekszünk".

IGAZ, "UKRÁN ÉRDEKEK NEM LÉTEZNEK!

Viszont, annál inkább léteznek ukrajnai euroatlanti magánhatalmi imperialista érdekek. Amely számára Európa társadalmi békéje és biztonsága, polgárinak élete, az ukrajnai keleti szlávok sorsa nem jelent semmifajta értéket, az csupán feláldozandó járulékos veszteség!

2014-óta, már akkor minden normális belátó képességgel rendelkező világot látott értelmiségi tudhatta, hogy mire megy ki ez a „halálos játék” és kik által.

Bodó K. Attila

Freitag, 2. Januar 2026

 BODÓ K. ATTILA
/Karatnai Bodó Attila/

MEZŐPANIT
A magyar etnikai történelmi eredetközösség fogalmának hétköznapi gyakorlata és megvalósulása egy erdélyi magyar településen, Mezőpaniton

Bevezető

A magyar etnikai történelmi eredetközösség fogalma olyan, hosszú időn keresztül fennálló közösségi struktúrát jelöl, amelyben egy adott népesség évszázadokon át, generációról generációra ugyanazon a településen él, és folyamatosan szellemi, gazdasági és kulturális értékeket hoz létre saját maga, valamint tágabb környezete számára. A fogalom lényegi elemei a térbeli folytonosság, a leszármazási kontinuitás és az áthagyományozott kollektív emlékezet.

Amennyiben e kritériumrendszert szigorúan alkalmazzuk, megállapítható, hogy a jelenlegi Magyarország területén kevés, vagy egyáltalán nem található olyan település, amelynek népessége etnikai magyar jellegét legalább négyszáz éven keresztül, megszakítás nélkül megőrizte volna. A török hódoltság időszaka, a 17–18. századi betelepítések, valamint a modern kori belső migráció következtében a települések népesség összetétele jelentős mértékben átalakult.

Ezzel szemben a 20. századi határmódosítások következtében Magyarországon kívülre került tömbmagyarság számos olyan települést őriz, ahol a magyar etnikai jelenlét nemcsak nyelvi értelemben, hanem történeti folytonosságában is kimutatható. Ezeken a településeken a családi leszármazás, az egyházi anyakönyvek, a rendi összeírások, valamint a helyi temetők tanúsága szerint a magyar népesség több évszázadon át megszakítás nélkül jelen van.

A magyar etnikai eredet és a történelmi sorsközösség ebben az összefüggésben nem absztrakt identitáskategória, hanem a helyhez kötött kollektív emlékezet, a mindennapi életgyakorlatok és az intézményes hagyományok összessége. E közösségek történelme a települések fizikai és szimbolikus tereiben egyaránt rögzült, ideértve az évszázados temetőket, az egyházi struktúrákat és a családi emlékezetet.

Különösen Erdély számos települése esetében dokumentálható, hogy a magyar közösségek már a 15. századi rendi összeírások idején is jelen voltak, és leszármazottaik a jelenkorban is ugyanazon településeken élnek. Ez a több évszázados folytonosság indokolja, hogy e közösségek a magyar etnikai történeti kutatásban kiemelt figyelmet kapjanak.

E körbe tartozik Mezőpanit is. A 17. század eleji rendi összeírások, köztük a Basta tábornok nevéhez kötődő katonai lustrák 1602–1603-ból, amelyek a székely területek korai összeírásai közé tartoznak, és amelyeket Szádeczky Lajos adott ki a Székely Oklevéltárban, olyan családneveket rögzítenek, amelyek több mint négyszáz év elteltével is jelen vannak a település mindennapi életében.

A Basta-féle lustrákban, a paniti nemesi jogállású személyek felsorolásánál (nobilis) szerepel a Bodó család neve, Bodó István de Panit személyében. Ez a család, több más paniti családdal együtt, folyamatosan, évszázadról évszázadra megjelenik a különféle összeírásokban és forrásokban.

A történeti folytonosság egyik figyelemre méltó, empirikusan is értelmezhető vonatkozása, hogy a Bodó de Panit történelmi magyar család 21. századi leszármazottja, több mint négyszáz év elteltével, Mezőpanit település polgármestere.

Mezőpaniti Bodók családi címere: "Bodó de Panit"

Donnerstag, 1. Januar 2026

 Bodó K. Attila  (Karatnai Bodó Attila-de Karatna)

21. századi „DRANG NACH OSTEN” azaz Nyomulás keletre!

Kedves Barátaim, Honfitársaim!

Álljunk meg egy szóra!
Mielőtt ítéletet hirdetünk, TEGYÜK FEL A KÉRDÉST!
Oroszország terjeszkedett a NATO határvonaláig, vagy a NATO terjeszkedett az OROSZ HATÁRIG?  
Ki vonta ki csapattesteit, hadászati-harcászati eszközeit?
Ki ürítette ki laktanyáit Közép-Kelet-Európában? Az oroszok vagy az USA által irányított NATO?
Németország kinek tartozik elévülhetetlen hálával, a második világháború után kettészakított ország újraegyesítéséért? 
Az oroszoknak vagy az USA által irányított NATO-nak?
Ha erre mind válaszolnak, akkor meghatározható az AGRESSZOR személye is.
Az 1990-es évek elején Nyugat-Németországban még együtt, egy vegyes kórusban énekelt az akkori szovjet hadsereg kórusa és egy német katonai énekkar. Találkoztak a győztesek és a legyőzött német katonák leszármazottai.
AZT MONDTÁK SOHA TÖBBÉ NEM LESZ ELLENSÉGESKEDÉS A KÉT NÉP KÖZÖTT!  SOHA!
Történelmi és örök, visszavonhatatlan megbékélésről beszéltek. A dolgok ezek szerint haladtak a maguk útján. Ott voltam és láttam ezeket az eseményeket és igen boldog voltam. Örömmel néztem a német és orosz egymásra találást, amelyet külső erőknek mindig sikerült szétverniük.
Szentül meg voltam győződve arról, hogy a szovjet hadigépezet kivonulása és a német egység visszaállítása után a német szövetségi parlament első dolga lesz, hogy az alaptörvénybe (GG - Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland) belefoglalják, hogy a német nép és az orosz nép soha, az idők végezetéig egymás ellen ellenségeskedést nem szít, fegyveres konfliktusba nem bonyolódik, és az országaikra támadó ellenséget semmi módon nem támogatja. 
21. századot írunk! 
Az USA, mint a világbéke rákos daganata, gyilkos áttétével rátelepedett a sikeres, minden vonatkozásban kölcsönös előnyökön nyugvó német-orosz gazdasági, politikai és közéleti kapcsolatokra. 
„Rátelepedett”.
 Igen, mert rá tudott telepedni. Hiszen Németország 1945 óta az USA által katonailag megszállt, nem szabad állam. Ahonnan a két legjelentősebb megszálló katonai nagyhatalom közül az oroszok vonultak ki, az amerikaiak viszont ott maradtak. Tartósan betelepedtek.
Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi háború nem Ukrajna népének, a keleti szláv kisoroszoknak, a zaporozsjei szabad katonáskodó parasztoknak, zaporozsjei kozákok leszármazottainak a háborúja az oroszországi nagyorosz testvérnép ellen. Hanem az imperialista, "demokrata”, agresszív, expanzív militaristák háborúja az orosz nép ellen. 
Az oroszországi szlávság ellen. 
Ez a 21. századi "DRANG NACH OSTEN " A német nácik korábban hangoztatott keleti térnyerése, melynek célja a természeti és stratégiai erőforrások megszerzése, "Terjeszkedés kelet felé"
A "DRANG NACH OSTEN" céljából kiprovokált keleti-szláv testvérháborút, 2012 óta a háttérből, majd 2014-ben közvetlenül és nyíltan az amerikai, euroatlanti imperialista tőkés magánhatalmi területszerző, politikai-gazdasági hatalmi tényezők generálják és vitték, illetve viszik véghez. 
Az átvert, kisemmizett és halálra szánt ukrajnai keleti szlávok "kisoroszok" olyan országban és országért harcolnak, amelynek már minden egyes négyzetméterét kihúzták alóluk és eladták az amerikai és euroatlanti imperialista tőkés magánhatalomnak. 
Az ügylet lebonyolítója, mint nepper, a milliomos-milliárdos góleszi ajser ZELENSKY, aki jót röhög a markába, hogy ilyen szabadságharcnak álcázott szélhámosságban sikerül lépésről lépésre egy szláv testvérháborúban kiirtani migrációba kényszeríteni az ukrajnai szlávokat akik történelmi antiszemitizmusához semmi kétség nem férhet. Ehhez valóban hatalmas levantei intellektualistás szükségeltetik.
EZ NEM MÁS! Mint a nyugati imperialista tőkés magánhatalom által generált olyan intellektuális háború, amely egyúttal az ukrajnai keleti szlávok elleni szabadságharcnak álcázott intellektuális "POGROM, raffinált etnocidium! 
Az ukrán etnikum fokozatos eliminálása, amelyet ZELENSKY személyében olyan oroszországi (halachikus) zsidó származású államelnök vezet, akinek semmi köze a szláv etnikumhoz. Aki orosz „anyanyelvű” vallástalan zsidóként később tanult meg ukránul. Ukrajnai felmenői generációkon keresztül a történelmi ukrán antiszemitizmus üldözésének voltak kitéve. A 19. században SYMON PETLJURA-féle zsidó üldözésnek, majd a 20. században a BANDERISTA antiszemita sovinizmusnak! 
Ezzel, a már 20-25 évvel ezelőtt kitervelt ukrajnai politikai forgatókönyv megvalósításával egyszerre több dolgot szándékoznak sikerre vinni és végrehajtani:

1/ Az ukránokat, mint etnikai eredetközösséget,  keleti-szláv etnikai népességhányadként testvérháború általi kipusztítani.
2/ Az orosz föld ukrajnai területein lévő természeti és stratégiai erőforrásokat megszerezni.
Ukrajna területét felosztani, és "harmadik világból" származó etnikumokkal betelepíteni.
3/ a szélsőséges  ukrán szervezetek által olyan katonai kontingenst képezni, amely mint rendfenntartók az EU brüsszelitái által az EU területén belül az  EU érdekei szerint bárhol bevethetőek.
4/  Oroszország gazdasági és politikai elszigetelését Európától.

NE FELEJTSÜK EL A kitartó kardcsörgető BUZGALOM OKÁT!
A történelmi orosz birodalom nyugati határvidéke, azaz ukrajnai része az euroatlanti imperialista tőkés magánhatalom számára sokkal, de sokkal értékesebb „vidék”, mint együttvéve az összes egykori szovjet keleti blokkba tartozó ország.  
Szovjetunió felszámolásának, önfelszámolásának pillanatától kezdve, az euroatlanti imperialista magánhatalom szemet vetett Ukrajnára. Ukrajna természeti erőforrásaira, geostratégiai pozíciójára, és a világgazdaságban elfoglalt kulcs fontosságú nehézipari és mezőgazdasági szerepére. Illetve azokra a korlátlan lehetőségekre, amelyeket Ukrajna jelenti.
VAGYIS!
UKRAJNA a nyugati imperialista magánhatalom régóta vágyott és elbirtokolandó olyan kiszemelt területe, amelyre, már a német nácik is, a "Drang,nach Osten" (MENETELÉS KELETI IRÁNYBA) vezényszavával, már az 1940-es években be akartak kebelezni.
Ukrajna az imperialista magánhatalom és az imperialista magánhatalom bábszínházaként működő EU marionettfiguráinak kiszemelt " koronagyémántja".
Ahogy fentebb írtam:sokkal értékesebb, mint az egykori szovjet blokk valamennyi országa együttvéve. 
Ezek az orruknál fogva vezetett, zsarolt, fenyegetett, sőt több esetben megalázott országok, csupán az ELŐSZOBA szerepét töltik be UKRAJNA irányában. A végcél a Fekete-tenger nyugati partjáig a KIM-félszigettel együtt minden bekebelezhető természeti és gazdasági erőforrás.
AZ ELSZÓLÁS a kormányhatalmon lévő német politikusoktól  NEM VÉLETLEN! 
"Minket nem érdekel, hogy vélekedik a német nép az ukrajnai helyzetről, mi, Németország kormánya, akkor is az "ukrán érdekek mentén cselekszünk".
IGAZ, "UKRÁN ÉRDEKEK NEM LÉTEZNEK!
Viszont, annál inkább léteznek ukrajnai euroatlanti magánhatalmi imperialista érdekek. Amely számára Európa társadalmi békéje és biztonsága, polgárinak élete, az ukrajnai keleti szlávok sorsa nem jelent semmifajta értéket, az csupán feláldozandó járulékos veszteség! 2014-óta, már akkor minden normális belátó képességgel rendelkező világot látott értelmiségi tudhatta, hogy mire megy ki ez a „halálos játék” és kik által.

 Bodó K. Attila - de Karatna
/Karatnai Bodó Attila/

A magyarországi ellenzék russzofóbiája  és anticionizmusa.

Két fogalom, két indulat, egy közös lelki alap. Ez adja annak a magyarországi politikai és társadalmi közegnek a kovászát, amely hisztérikusan támadja a nemzeti kormányt, miközben saját történelmi tapasztalataival sem hajlandó szembenézni.

Russzofóbiáról beszélnek egy olyan Oroszországgal szemben, amely a rendszerváltás óta, szemben a brüsszeli hatalmi központok gyakorlatával, nem avatkozott be Magyarország belpolitikájába. A gyűlölet mégis kész, előre gyártott és feltétel nélküli. Nem tényekre épül, hanem reflexekre.

Anticionizmusnak nevezik azt az indulatot is, amely nem egyszerűen politikai állásfoglalás, hanem a zsidó nép azon tisztességes és hazafias részével szembeni ellenségesség, amely 1948. május 14. óta nem a galut szétszórtságában, hanem ősei földjén, egy zsidó nemzetállamban kíván élni. Olyan életet akar, amely nem az arab terror állandó fenyegetésében telik, hanem biztonságban és önrendelkezésben, Izrael földjén.

A történelem során mindig képződött nemzetellenes társadalmi salak. 1919-ben a judeobolsevik patkányforradalom idején. 1944-ben a német megszállás alatt, a nyilas rémuralom éveiben. Ezek nem elszigetelt epizódok voltak, hanem visszatérő mintázatok, amikor idegen érdekek és belső gyűlöletek találkoztak.

1944 karácsonyán Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt bitóra küldték a magyar nemzeti újjászületés gondolatát. Ma ugyanennek az ösztönvilágnak egy új változata akarja felakasztani a magyar nemzeti szuverenitást. A módszerek finomodtak, a jelszavak változtak, de a lényeg ugyanaz maradt.

Ez az aljas, Brüsszel érdekeit kiszolgáló, idegen hatalmakhoz igazodó nemzetáruló késztetés most a Tisza párt szavazóbázisában talál új testet és új hangot. Nem új erők jelentek meg, hanem a visszatérők. Azok, akik mindig készen álltak arra, hogy a magyar önrendelkezést idegen érdekek oltárán áldozzák fel.

Bodó K. Attila
/Karatnai Bodó Attila/